Még csak tízéves az a kislány, akit iskolatársával együtt letámadott egy 40-50 év körüli, fekete ruhás, baseballsapkás férfi az egyik adyvárosi iskolánál. A kislány anyukája a Facebook egyik zárt csoportjában is hírül adta a történteket, hogy felhívja mások figyelmét a veszélyre. Az édesanya leírása szerint a pocakos, 170 centiméter körüli, őszülő halántékú szatír reggel ólálkodott a környéken, miközben a gyerekeknek a nemi szervét mutatta - írja a Kisalföld.
A kislány anyukája mellett az iskola is feljelentést tett közben, mivel a halálra rémült kislányok elmesélték a dolgot a suliban. „Figyeljen mindenki, akinek egyedül járós a gyereke!" – figyelmeztetett az édesanya, aki azóta törölte a bejegyzést. A hír futótűzként terjedt az elmúlt napokban, állítólag volt, aki biciklire is ült, és körbekerekezte a lakótelep keleti részét.
A lap értesülései szerint az elmúlt időszakban történt más hasonló eset is, azonban a tettest akkor elfogták. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság most szeméremsértés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, akit ha elfognak, akár három év börtönt is kaphat.