Megvan Kiss László úszókapitány utódja

Hargitay András még két segítőt is kap a poszt mellé.

A 60 éves Hargitay eddig utánpótlás-kapitány volt. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke már korábban azt nyilatkozta, ő Kiss László kijelölt utódja. Kiss a riói olimpia után mindenképp távozott volna, a múlt héten azonban lemondott, miután kiderült, hogy még 1961-ben két társával együtt megerőszakolt egy nőt, amiért börtönben is ült.

Hogyan jött Hargitay a képbe?

Hargitay András eredményes pályafutást tudhat maga mögött, 1972-ben bronzérmes lett a müncheni olimpián 400 m vegyesen, a világbajnokságról és az Eb-kről pedig három-három aranyérme volt, ő volt a magyar úszósport első világbajnoka - írja az Origo.

youtube.com

Mivel Hargitay megtartja állatorvosi állását, így a szövetség két segítőt (Sós Csabát és Wladár Sándort) is kinevezett mellé. Sós a Testnevelési Egyetem úszótanszékének vezetője, míg Wladár, Moszkva olimpiai bajnoka a szövetség elnökségének tagja, a Jövő SC ügyvezetője – mindhárman a legendás edző, Széchy Tamás tanítványai. Hargitaynak ez a második megbízatása a kapitányi poszton, 1984 és 1988 között egyszer már vezette a válogatottat.

A legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a versenyzőknek és edzőknek. Ez a feladat hihetetlen felelősség, különösen most, az olimpia évében, egy hónappal az Európa-bajnokság előtt. A célom az, hogy az edzőbizottsággal együtt, velük egyetértésben vezessem a válogatottat. Szeretném, ha végre minden megnyugodna körülöttünk, az ugyanis senkinek nem lenne jó, ha léket vágnának a magyar úszósporton. Az elmúlt években sikert sikerre halmoztak a versenyzőink, sportdiplomáciában is világszínvonalon teljesítünk, nagy versenyek sorát rendezték és rendezik nálunk, az olimpián kiemelkedő eredményességet remélünk az úszóktól – ha most megpróbálják elsüllyeszteni vagy akárcsak lelassítani ezt a hajót, azt nem csak mi érezzük meg, de az egész magyar sport és talán az ország is

- idézte Hargitayt a szövetség közleménye.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet