A MÁV 18-as számot viselő vasútvonalán 1894 és 1974 között közlekedtek személy és tehervonatok. Anno a MÁV tervezte a vonal meghosszabbítását egy Balatonszentgyörgy–Türje–Rum–Szombathely fővonal kialakításával, ám pénzhiány miatt a tervek nem valósultak meg.
A nyomvonal felhasználásával Rum, Csempeszkopács és Vasszécseny községek kerékpárutat létesítettek. Szombathely-Szentkirályon pedig maga az Oroszlán utca fekszik a sínek helyén. Több településen található a vasútvonalra utaló emlékhely, a mai vonatos túra az egykori szentkirályi állomásról indult.
A negyvenötödik évforduló kapcsán az egykori vasútvonal érintett települései összegyűltek, hogy együtt emlékezzenek vissza, majd közösen utazzanak a nosztalgiavonaton. Az indulás előtt Tóth Kálmán képviselő elmondta, hogy a szentkirályi emlékhely teljes egészében szponzorációból készült, a vonatkerekek pedig a MÁV-tól érkeztek.
Többen emlékeztek a vasút aktív időszakára: Fehér Levente az egykori Szentkirályi megálló állomásfőnökének fia, illetve Kovács Jenő építőmérnök tartottak egy-egy beszédet az emléktáblánál. Ez a nap nem csupán az emlékeknek szólt, begördült az Oroszlán utcába egy kisvonat is.
A régi nyomvonal állomásait követő út végén a rumi falunapon várták a
vasutazó
közönséget. A beszédek és a koszorúzás után felhangzott a jólismert szignál:Vonat indul Rum állomás felé, a vágány mellet kérjük vigyázzanak!