A Csengetett, Mylord? című legendás angol vígjátéksorozat egyik jelenetét gondolta újra a művész, vagyis helyezte át mindössze a kormány körül dagadó botrány kontextusába. Óriási!
A szóban forgó sorozat egyébként a 90-es években aratott középhangos sikert Magyarországon is, hiszen jellegzetes brit humorral figurázza ki a húszas évek arisztokráciáját és az alájuk dolgozó cselédnépet is. A YouTube-on egyébként több epizódot is meg lehet nézni, és ezt melegen javasoljuk is!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!