Kitüntették a dunai hajóbaleset mentésében részt vevő búvárokat

Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azt a 24 ipari és mentőbúvárt, aki részt vett a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében.

A pénteki budapesti ünnepségen 15, a mentésben részt vevő búvár a legmagasabb búvárelismerést, az úgynevezett negyedik csillagot is átvehette.

Nyíri Iván, az MBSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar búvárok csúcsteljesítményükkel

újrafogalmazták a merülés szabályait

, amelynek alapján a Búvár Világszövetség a szabálykönyv átírására készül.

Az elfogadott standardok szerint ugyanis ilyen erős sodrású vízben 3 méteres mélység alatt nem lehet mozogni. A mentésben részt vevő búvárok viszont 6 méteres mélységben is eredményesen dolgoztak – magyarázta az elnök, hozzátéve, elismeréssel kell adózni a figyelemfelkeltő teljesítményüknek.

Szong Sun Keun, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar búvároknak helytállásukért.

MTI/Balogh Zoltán

Emlékeztetett arra, hogy speciálisan kiképzett dél-koreai katonai búvárok is részt vettek a mentésben. Hangsúlyozta: a közös munka során közel kerültek egymáshoz a koreai és a magyar búvárok, megtanulták, hogy közösen miként küzdjék le a nehézségeket.

Szathmári Zsolt merülésvezető, a kitüntetettek egyike az ünnepségen úgy fogalmazott: látott küzdeni akarást, segítőkészséget, tiszteletet, türelmet, bátorságot, szakmai hozzáértést és tanúja volt barátságok kialakulásának.

Ezek az értékek vezettek a sikerhez, ezért ezeket az értékeket kell megőrizni és tovább vinni – mondta a szakember.

Az ünnepségen, amelyen jelen voltak a kormányzat, a Terrorelhárítási Központ, a katasztrófavédelem és a koreai nagykövetség képviselői, a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek az áldozatokra.

A május 29-én történt balesetben elsüllyedt a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit-híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 19 holttest került elő, két koreait még keresnek a hatóságok.

MTI/Balogh Zoltán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek