Kiválóan keresett az MNB a gyenge forinton

Az MNB elvileg nem nyereség termelésére működik, hanem a forint értékállóságának és az infláció szabályozásának a letéteményese.

A Portfolio hívja fel a figyelmet, hogy különlegesen nagy profittal zárta az idei első fél évét a jegybank. 217,2 milliárd forintos nyereségéből 206,6 milliárd abból jött össze, hogy jó időben váltott devizát, azaz a forint gyengülését tudta kihasználni.

Az MNB elvileg nem nyereség termelésére működik, hanem a forint értékállóságának és az infláció szabályozásának a letéteményese. Ezzel együtt a jegybank képes nyereségesen is működni. 

Amikor utoljára ennyi profit keletkezett a jegybanknál, akkor abból alapítványokat hoztak létre, ami miatt Kósa Lajos fideszes politikus akkori kommentárja szerint az oda vitt pénz "elvesztette közpénz jellegét".


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek