Tucatnyi településéről vonul ki a Magyar Telekom, amelynek honlapján további részletes tájékoztatást adnak és felsorolják a településeket is. Ami a legfontosabb, hogy mindez december 1-vel megy végbe - írja az infostart.hu .
Decemberben kettő számlát kapnak majd az előfizetők: az egyik a Telekom zárása lesz, a másik a ViDaNet decemberi havidíja, mert a cég számlakiküldés ideje eltér a Magyar Telekom gyakorlatától. Az adott hónap számláját előre küldik ki, azaz például a decemberi hónapra vonatkozó számla december elején fog megérkezni.
A Vidanet felé történő fizetés szintén történhet átutalással és csoportos beszedési megbízásokkal, azonban erről minden esetben az ügyfeleknek kell gondoskodniuk a bankjuknál. Ahogy a korábbi megbízások megszüntetéséről is. Amennyiben eddig elektronikusan érkezett a számla, akkor azt továbbra is emailben fogja megkapni.
Több szolgáltatás is megszűnik, vagy megváltozik decembertől. Többek között az otthoni e-Pack kedvezmény sem lesz majd elérhető, de a telefonszám változatlan marad.
A bérelt telefon készüléket nem szükséges visszajuttatni a Telekom részére, azt megtarthatja, és a ViDaNet a továbbiakban havi bérleti díjat már nem fog számlázni a készülékért.
Az Okoswifi hátralévő készülékrészleteit azonban továbbra is a Telekom részére kell megfizetni, melyről a továbbiakban is díjbekérőt küldenek.
Megszűnik a @t-online.hu-s email-cím. Ha decemberig jelzi, akkor további 6 hónapig a @t-online címre újonnan beérkező leveleket átirányítják egy megjelölt e-mail címre.
Nem lesznek elérhetőek a korábbi tv-szolgáltatások, beleértve a kiegészítő szolgáltatásokat és a már rögzített felvételek sem. Ugyanakkor új műsorok felvételének lehetősége meglesz a ViDaNet-nél is. De a Telekom speciális szolgáltatásai, mint például a Filmklub és a TVGO megszűnik.
A jelenlegi otthoni internet és hang szolgáltatásokhoz kapcsolódó határozott idejű szerződései határozatlan idejűvé válnak. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha nem felel meg számunkra a szolgáltató kínálata lehetőség van lemondani a ViDaNet-et.
A további változásokat ide kattintva olvashatja el.
Cikkünk megjelenése után a Magyar Telekom a következő közleményt juttatta el lapunkhoz:
"A Magyar Telekom Nyrt. és a ViDaNet Zrt. között létrejött megállapodás eredményeképp az érintett, mintegy négyezer lakossági és üzleti ügyfélnél 2023. december elsejétől a ViDaNet Zrt. fogja biztosítani az otthoni internet-, hang- és TV szolgáltatásokat. A változás kizárólag azon ügyfeleket érinti, akiket a Magyar Telekom levélben előzetesen szeptemberben értesített, illetve honlapunkon is tájékozódhatnak a részletekről. Azokat az ügyfeleket, akik a változásban nem érintettek és nem kaptak postai úton értesítést, továbbra is a Magyar Telekom szolgálja ki, továbbá fontos kiemelni, hogy a változás ügyfeleink mobil előfizetéseit nem érinti. Mindent megteszünk a zökkenőmentes átállásért."