Kizártak a kamarából egy szombathelyi ügyvédet, akit többek között tízmilliós károkozással és sikkasztással is gyanúsítanak

Dr. V. B. L. 15 évvel ezelőtt a sukorói botrányként elhíresült ingatlanügynek és egy szombathelyi politikai zsarolásnak is részese volt.

A közelmúltban kizárták a Szombathelyi Ügyvédi Kamarából dr. V. B. L. szombathelyi ügyvédet. Noha a kamara az ügyvédi törvényre hivatkozva nem adhatott részletes tájékoztatást a kizárásról, az országos hatáskörű Magyar Ügyvédi Kamara ügyvédkeresője megerősítette, hogy a szombathelyi ügyvéd már nem tagja a kamarának, és így ügyvédként sem dolgozhat.

Információink szerint a Szombathelyi Ügyvédi Kamara egy hagyatékügy miatt hozta meg döntését. Az ügyben az ügyvéd több mulasztást is elkövetett, az örökös ezért nem jutott hozzá az öröklött vagyonhoz.

Közben a volt ügyvéd ellen a rendőrség is eljárást indított. A rendőrség megerősítette, hogy folyik az eljárás, annak részleteiről azonban nem adtak tájékoztatást.

Megbízható információink szerint több ügyben is zajlik a nyomozás. A megalapozott vádak között szerepel több rendbeli közokirat-hamisítás, ügyvédi visszaélés, sikkasztás, csalás büntette, és az is, hogy ügyfeleinek összesen mintegy 100 millió forint kárt okozott.

A sukorói ingatlanbiznisz ügyvédje

Dr. V. B. L. neve egyébként már 2011-ben felmerült több eljárásban. Az egyik az úgynevezett sukorói telekbiznisz, aminek nyomán a rendőrség házkutatást is tartott Szombathelyre értek a Sukoró-ügy szálai 2011. April 28. 17:12 az ügyvéd irodájában. Az akkori gyanú szerint Joav Blum izraeli üzletember Sukorón akart kaszinóvárost építeni, az ehhez szükséges területeket az ország más részein lévő telkek cseréjével szerezte meg. A telekcserékkel a magyar államnak 1,3 milliárd forintos kárt okozott, legalábbis a feljelentés alapján.

Dr. V. B. L. az ügyben Joav Blum ügyvédjeként szerepelt, a gyanú szerint hamis ingatlanajándékozási szerződéseket készített, abból a célból, hogy az ingatlanok telekszomszédjai ne tudják elővásárlási jogukat érvényesíteni. Az ügyben egy rádóckölkedi ingatlan is szerepelt.

A húzódó szövevényes ügyben a polgári peres eljárás semmisnek mondta ki a szerződéseket, a büntetőperben a vádlottak nagy részét felmentették, az MNV két akkori vezetőjét három, illetve két és fél év börtönre ítélték. Dr. V. B. L.-t 600 ezer forint pénzbírsággal sújtották.

A politikai zsarolás

A másik ügy is 2008-ban kezdődött. Gyimesi József volt fideszes képviselő 2006-ban civilként jutott a szombathelyi közgyűlésbe. A gyanú szerint a képviselőt megzsarolta a helyi Fidesz egyik vezetője, hogy mondjon le közgyűlési mandátumáról, ellenkező esetben az általa ügyvédként képviselt cég nem kap a továbbiakban városi megrendeléseket.

Gyimesit egy nyilatkozatra kérték, amelyet akkori információink szerint dr. V. B. L. ügyvédi irodájában kellett volna aláírnia. Az eljárást később az ügyészség megszüntette Megszüntették az eljárást a Fidesz szombathelyi frakcióvezetője ellen 2009. April 29. 14:37 , indoklásuk szerint nem bizonyítható a bűncselekmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet