Ítéletet hozott a Szombathelyi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki még tavaly okozott koccanásos balesetet Szombathelyen, illetve idén januárban agresszívan viselkedett a Markusovszky kórházban.
A Szombathelyi Törvényszék közleménye szerint 2024. szeptember 28-án este egy férfi, akinek korábban öt évre elvették a vezetői engedélyét (a tiltás idén márciusban járt le), Szombathelyen a Hunyadi János úton közlekedett egy Citroen személygépkocsival egy utast szállítva úgy, hogy igen enyhe fokban ittasan vezette a gépjárművet. A vádlott a Hunyadi János út és a Pázmány Péter körút kereszteződésénél a működő lámpa zöld jelzésénél jobbra kanyarodva behajtott a kereszteződésbe, ahol a vele azonos forgalmi sávban előtte haladó és forgalmi okból kifolyólag lassító Opel személygépkocsinak ütközött.
A közlemény szerint a sofőr ott hibázott, hogy jogosítvány nélkül vezetett, a szervezetében pedig szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt. A bíróság szerint a KRESZ-t is megszegte, mivel járművével nem olyan távolságban követte az előtte haladó járművet, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetén is – meg tudjon állni.
Az előbbieken túl a férfi 2025. január 11-én este a szombathelyi sürgősségin agresszívan viselkedett, üvöltözött, és a bejárati fotocellás ajtót ököllel, többször megütötte.
A két ügyben most tartották az előkészítő ülést, melynek során a bíróság eltiltás alatti járművezetés, ittas vezetés, valamint garázdaság miatt 1 év 8 hónap - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre, valamint 6 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a férfit, továbbá elrendelte pártfogó felügyeletét. Emellett kötelezte mintegy 280.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Az ítélet jogerős.