Újra összecsaptak az elmebajnokok (reméljük, Egri János nem látta), most Amerikáról szólt a ki-mit-tud. Rekeszizom próbáló 10 perc következik!
Itt megtalálta a hazáját egy olyan magamfajta ember, mint én.
Az biztos, hogy a szerkesztők is élvezik, ha hülyét csinálhatnak magukból a VV7 szereplői, mert a péntek esti már a harmadik kvízshow szerű feladat volt ebben a szériában. Kár tagadni, hogy mi ennek nagyon is örülünk, hiszen ennyit tévében nézett tíz perc alatt talán sosem nevettünk, mint ez alatt a három bejátszás alatt. Nagyon nem is lőnénk le a poént, beszéljenek helyettünk a mai fiatalok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.