Tavaly nyár eleje, a közgyűlési viszonyok megváltozása Új helyzet a szombathelyi városvezetésben - Soós József képviselő kilépett az MSZP-frakcióból 2008. June 21. 16:08 óta – Virágh elvtárs után szabadon - fokozódik a helyzet Szombathelyen. Az egy fős közgyűlési többséggel rendelkező jobboldal az elmúlt hónapokban rendesen átszervezett mindent, a közgyűlési bizottságoktól az igazgatótanácsokig.
Orbán Viktornak is bólintania kell
Szinte logikusan következik ebből, hogy előbb-utóbb megpróbálják átvenni a város vezetését is, azaz elfoglalni a polgármesteri, alpolgármesteri székeket. Ami azért nem megy egyszerűen, a polgármestert nem mondathatja le a közgyűlés, mivel közvetlenül választják, erre csak időközi választás útján van mód.
Márpedig erről is lehet szó, Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a városi tévében jelentette be, hogy ha nem szándékaik szerint alakul a költségvetés, kezdeményezik a közgyűlés feloszlatását. Ha a jobboldalon minden képviselő támogatja ezt, sikerül is.
Egy, a jobboldalhoz közel álló informátorunk nemrégiben azt mondta, a közgyűlés feloszlatásáról nem itt, helyben hozzák meg a döntést, arra
Orbán Viktor szűkebb környezetében
kell valakinek rábólintania. Kérdés, az a bizonyos szűkebb környezet bólint-e, hiszen így a jobboldali képviselők mandátuma is megszűnik, ráadásul az új választásokat csak június környékén, azaz az európai parlamenti választásokkal egyidőben lehet lebonyolítani, addigbéna kacsaként
működne a képviselő-testület. Abban az időszakban, amikor komoly döntéseket kell hozni, akár a nagyberuházások indulása, akár a gazdasági válság kezelése miatt.Alakulóban a jobboldali összefogás?
Viszont két dologra azért most felhívnánk a figyelmet az országos politika közelmúltbeli történései közül. Az egyik Kövér László kijelentése, miszerint csak úgy győzhet az MSZP a választásokon, ha a jobboldal nem mutat fel egységet. Igaz, hogy Kövér néha rendesen leveszi magáról a szájféket, de biztos, hogy Orbán Viktor bizalmasaként, a Fidesz második embereként semmit nem mond véletlenül.
A másik, hogy a Jobbik hétfőn sajtótájékoztatón ecsetelte, itt az alkalom arra, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol a közgyűlési többség jobboldali, a polgármester viszont baloldali, le lehet váltani a polgármestert. Igaz, ők néhány fővárosi kerületről beszéltek, de Szombathely is ebbe a körbe tartozik.
Szóval, Kövér László jobboldali összefogást hirdetett, a Jobbik pedig települési időszaki választásokat. Akár egy forgatókönyv.
Ennél jobban kellene takarékoskodni
De térjünk vissza a szombathelyi költségvetésre. Aminek tervezete nem túl rózsás, hiszen erre az évre 3,5 milliárdos hitelfelvételt tartalmaz, igaz, ebben benne van a tavalyi évről áthúzódó 1,2 milliárdos hiány is. Ráadásul Soós Józsefnek, az MSZP-ből jobboldalra átült képviselőnek a szándékai sem fogalmazódtak meg benne, nem kap sokkal kevesebbet sem a sport, sem a kultúra, mint tavaly. Pedig a képviselő – és vele együtt az egész jobboldal – ezt várja el. És azt, hogy 2009 végére nullszaldós legyen a gazdálkodás, ami ekkora hitelnél biztos, hogy nem teljesül.
A költségvetési szakmai bizottság ma (kedden) délután tárgyalta meg a költségvetést. Érdekes, hogy csupán kisebb kritikák hangzottak el a külsős tagok részéről, érdemi javaslatuk nem volt. Az ülésen megjelent Németh Kálmán (SZDSZ), pénzügyekért felelős alpolgármester hiába hívta fel a figyelmet arra, hogy nem lehet pontosan tervezni a válság miatt, hogy feltétlenül szükség van a hitelre, a külsős, szakértő tagoktól annyira telt, hogy:
Ennél jobban kellene takarékoskodni.
Aztán egy igen szavazattal (Nemény András, szocialista bizottsági elnök), egy nem vokssal és három tartózkodással – finoman szólva – kihátráltak a pontos véleménynyilvánítás elöl.
Leállítják a kőszínház előkészítését?
Azért egy másik szavazás eredménye feljogosít minket egy kis jóslásra. A bizottság elé került a k őszínház beruházási programja Magasan ívelő híd a színházból a Pelikán parkba 2008. November 29. 09:33 is, amely – többek között – a tervpályázat második körét, a szükséges bontási, ingatlanvásárlási pénzek meghatározását tartalmazza. Abból a bizonyos 850 millióból, amit a kormány adott – a korábbi egymilliárd mellé – a kőszínház előkészítésére. Egyetlen tétel ment át a bizottságon, az a 330 milliós eszközvásárlás, amit a színház jelenlegi helyén, a volt HEMÓ-ban is lehet használni.
Szóval, nagyon úgy tűnik, hogy a jobboldal le akarja állíttatni a kőszínház előkészítését, és – miként ezt korábban már bejelentették – arra buzdítja az országgyűlési képviselő, polgármester Ipkovich Györgyöt, érje el a kormánynál, hogy azt a bizonyos 1,85 milliárd forintot más célra is felhasználhassák.
Vállalják-e a felelősséget?
A költségvetés számait látva bizonyított tény, hogy komoly megszorításokra van szükség ahhoz, hogy a jobboldal teljesíthesse korábbi ígéreteit. Egy másik informátorunk szerint azonban ennek a felelősségét nem akarják nyíltan vállalni, mindezt a szakbizottságok segítségével akarják megtenni. Így később nyugodtan kommunikálhatják, hogy ők csak elfogadták a szakemberek javaslatait, egyébként is, mindez a baloldali városvezetés alatt történt, így övék a felelősség.
A költségvetési szakmai bizottságban azonban – mint fentebb írtuk – semmiféle javaslat nem hangzott el, talán majd holnap, azaz szerdán. Délután kettőtől ugyanis a – bőven jobboldali többségű – pénzügyi és gazdasági bizottság tárgyalja a költségvetést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!