Kölykei születtek az első klónozott brit kutyának

Császármetszéssel jött világra a két fiú kutyus.

2014-ben fogant meg Szöulban egy kémcsőben a tacskó, Minnie Winnie, akit a 34 éves Rebecca Bourne idős kutyájáról, Winnie-ről klónoztatott. Egy versenyen ugyanis 60 ezer fontot nyert, pontosan azért, hogy klónoztathassa kedvencét. Minnie Winnie-t végül 2014. március 30-án hozta világra egy béranya Dél-Koreában, majd rövidesen hazaszállították Dél-Londonba, Rebecca battersea-i otthonába.

A brit írónő

eredeti

kutyája tavaly májusban, 15 évesen halt meg, amikor elütötte egy autó.

Életem legrosszabb napja volt, amikor tavaly májusban elvesztettük Winnie-t

kezdte, majd hozzátette, hogy emiatt a tragédia miatt szorgalmazta klónozott kutyusa teherbeesését.

The Sun

Minnie Winnie az év elején lett először vemhes, de ahogy az sok esetben megtörténik, amikor gyengék a kölykök, megette őket. Ezt követően hamar újra teherbe esett egy 7 éves tacskótól, Ottótól, november 4-én pedig két egészséges fiú kutyust hozott világra.

Nem is lehetnék ennél izgatottabb. Egyszerűen csodálatosak és Minnie Winnie is rettentően elégedett velük. Vicces a helyzet, mert ugyebár Minnie Winnie-t klónoztuk, ezért pedig a kiskutyák inkább tekinthetők Winnie kölykeinek, mintsem unokáinak

– mondta a büszke gazdi.

The Sun
The Sun

Egyik kölyök jóval nagyobb, mint a másik, és mivel ő elállta a kisebbik útját, ezért a komplikációk elkerülése miatt császározni kellett Minnie Winnie-t. Rebecca tudta, hogy jó kezekben van a kis család, de persze így is végigaggódta a szülést.

A kölykök élnek és virulnak, mindenki imádja őket

– zárta mondandóját Rebecca, aki még mindig töri a fejét azon, hogy miként is nevezze el a tacsikat. Az állatorvos egyébként a nagyobbikkat Wallynak, a kisebbiket pedig Willynek hívta, de még korántsem biztos, hogy tényleg ez marad a nevük.

Otto, az apuka és a kölykök
The Sun

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű