Komoly gondok a Volánbusznál is: nagyjából ezer sofőr hiányzik

A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a bezárt vasútvonalak miatt pótlóbuszok járnak.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál, amit súlyosbít, hogy a bezárt vasútvonalak miatt is buszok szállítják az utasokataz érintett vonalakon - számolt be az RTL Híradó.

Dobi István érdekképviseleti elnök az RTL Híradónak azt mondta: 20-25 százalékos béremelésre lenne szükség a buszvezetők megtartásához.

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár ma arra hívta fel a figyelmet, hogy a budakeszi agglomerációs vonalon a reggeli csúcsforgalomban szükséges 35 buszból csak 21 közlekedett. A csatornának nyilatkozva elmondta, hogy minden tíz buszból négy kimaradt.

A Volánbusz szerint a kimaradások oka az volt, hogy hét sofőr megbetegedett, de átszervezéssel pótolni tudták a kiesett kapacitásokat. A napközbeni 5-30 perces késéseket a cég szerint a forgalmi torlódások okozták.

A volt közlekedési államtitkár szerint ez nem igaz, a Volánbusz az utóbbi időben rendszeresen nem adja ki az előírt mennyiségű buszt a kék agglomerációs vonalakra.

Frissítés: cikkünk megjelenése után a Volánbusz közleményt küldött lapunkhoz, amiben cáfolják a fent elhangzottakat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet