Még egy hónapja tartottak házkutatást egy ikervári lakóházban a vasi rendőrök, mivel felmerült a gyanú, hogy az ingatlanban marihuánát termesztenek.
Jól tippeltek.
A nyomozók közel 250 tő, még korai fejlődési stádiumban lévő vadkendernövényt és több mint 2700 gramm szárított, kisebb adagokba csomagolt, kábítószergyanús növényi anyagmaradványt találtak. Persze, le is foglalták. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a lefoglalt palánták kannabisznövények.
G. Béla tavaly tavasz óta termesztette a pincében egy osztrák férfinek a növényeket - persze, nem ingyen. A 46 éves férfi elmondása szerint az ültetvény növekedéséhez szükséges technikai eszközök kialakítását, működtetését és mindezek bekerülési költségeinek biztosítását a megbízó vállalta. A palánták növekedéséhez szükséges áramhoz pedig illegális módon, a fogyasztásmérő kiiktatását követően jutottak hozzá, ezzel az áramszolgáltatónak is kárt okoztak.
Háromszor szüreteltek, összesen közel 600 tő kannabiszt. A szárított kannabiszból 100-200 grammnyi mennyiségekbe adagolva, közel öt kilogrammot szállított el az osztrák megbízó, hogy Ausztriában eladja.
G. Bélát és F. A. Johannt a nyomozók elfogták, kihallgatták. A Szombathelyi Járásbíróság május 11-én G. Bélát, május 28-án pedig F. A. Johannt előzetes letartóztatásba is helyezte.