Áll a bál a győri egyházmegyében Veres András döntése miatt.
Szombathely korábbi, Győr jelenlegi püspöke a nyári szünet közepén kirúgta a kisalföldi megyeszékhelyen működő Apor Vilmos Iskolaközpont igazgatóját, Kiss Zoltánt, és helyére új igazgatót nevezett ki.
Ez önmagában nem lenne hír, az viszont már igen, hogy a szülők felháborodtak a döntésen, tiltakozásként online aláírásgyűjtést indítottak, amihez eddig közel ezren csatlakoztak.
Emellett levelet írtak a döntést meghozó püspöknek, Borkai Zsoltnak, Győr polgármesterének és Michael Blume apostoli nunciusnak is, Ferenc pápa magyarországi nagykövetének.
Ezeket a leveleket nyilvánosságra is hozták.
Szerintük Veres András "nem kellőképpen átgondolt és megfontolt" tevékenysége "a hívek körében nagy lelki rombolást végzett".
A szülők ugyanis nagyon meg voltak elégedve mind az iskolával, mind a korábbi igazgatóval, ugyanakkor szerintük az „új igazgató szakmai háttere nem ad garanciát az iskola korábbi alapelveinek méltó folytatására”, mi több, veszélyeztetve érzik az iskola értékeit.
A leváltás pedig olyan körülmények között történt, ami „a szülők legszélesebb körében komoly bizalmatlanságot ébresztett a fenntartó szándékaival szemben”.