Néhány órával azelőtt, hogy a Rust című film egyik jelenetpróbáján Alec Baldwin egy kellékfegyverrel lelőtte
Alec Baldwin véletlenül megölte az operatőrt és megsebesítette a rendezőt új filmje forgatásán 2021. October 22. 10:37 Halyna Hutchins vezető operatőrt és megsebesítette Joel Souza rendezőt, az operatőrcsapat hét tagja tiltakozásként elhagyta a helyszínt - írja a Los Angeles Times nyomán a 444.
A stábtagok számos dolog miatt elégedetlenek voltak, a nem megfelelő biztonsági procedúráktól kezdve a nekik biztosított szállásig. Állítólag ezek a problémák már a forgatás október eleji indulása óta jelen voltak.
Az L.A. Times forrásai szerint a fegyvervizsgálati előírásokat sem igazán tartották be a forgatáson, és legalább egy operatőr már múlt héten is reklamált emiatt a gyártásvezetőnek.
Három stábtag pedig azt mondja, hogy Baldwin dublőrénél kétszer is elsült úgy kellékfegyver, hogy előtte azt mondták neki, „hideg a pisztoly”, vagyis nincs benne töltény. Ezen kívül még egy véletlen lövés is történt. Ennek ellenére a stábtagok szerint ezt követően nem volt sem vizsgálat arról, hogy ez hogy történhetett meg, sem biztonsági értekezlet. „Semmi mást nem akartak, csak sietni, sietni, sietni” - mondta az egyik forrás.
A tragédia előtt Alec Baldwinnak, aki egyébként a film producere is volt, azt mondták, biztonságos a fegyver.