Még a vasárnap is igen kellemes, meleg időt hoz, aztán amint vége a hétvégének, évszakot fogunk váltani. A szombat éjszakai köd a vasárnap déli órákig nagyrészt feloszlik, ezt követően napos időre lehet számítani, de helyenként tartósabban megmaradhat a szürkeség. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet (1-9 fok) után vasárnap többnyire 18 és 23 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála, de a tartósabban ködös tájakon kissé hidegebb is lehet. Hihetetlenül jól időzít tehát az időjárást azt figyelembe véve, hogy csak hétfőtől száll el minden, ami az embert a nyárra emlékezteti, kedden pedig akár már 10 fok alatt is lehet a csúcs.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!