Körforgalomban ütközött egy motor és egy autó Szombathelyen

Csütörtökön késő este történt a baleset.

Lábsérülést szenvedett egy motoros férfi Szombathelyen, a 11-es Huszár út és a Repülők útja kereszteződésénél lévő körforgalomban, miután a motorja érintőlegesen ütközött egy személyautóval.

A baleset csütörtökön, késő este történt. Információnk szerint a Suzuki motor a Saághy István utcából hajtott be a körforgalomba, míg a Renault a következő behajtónál, a 11-es Huszár út felől. A két jármű a 11-es Huszár út és a Repülők útja között ütközött.

Körforgalomban ütközött Renaultnak egy Suzuki motor Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Úgy tudjuk, hogy a személyautó vezetője nem látta a motort, amikor behajtott a körforgalomba, amikor pedig észlelte, akkor kihúzódott az úttest jobb szélére az egyébként széles úton. A sofőr megítélése szerint ő már bent volt a körforgalomban, a motoros a tempója miatt ütközött a járművének.

Körforgalomban ütközött Renaultnak egy Suzuki motor Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Elmondások alapján a motoros szerint viszont a személyautó hajtott be elé és már nem tudta elkerülni az ütközést. A középkorú motoros férfi lábsérülést szenvedett. A bukósisakon kívül nem viselt védőfelszerelést.

Körforgalomban ütközött Renaultnak egy Suzuki motor Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A helyszíni szemle ideje alatt nem alakult ki nagyobb torlódás. Egy külföldi rendszámú autó magyar sofőrje későn észlelte a bekapcsolt fényhíddal álló rendőrautót és a sárga mellényes helyszínelőt, de szerencsére időben meg tudott állni a helyszínelő mögött.

Forrás: https://www.google.com/maps/
TM/Nyugat.hu

Körforgalomban ütközött Renaultnak egy Suzuki motor Szombathelyen

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló