Frissítés - Kórházakat vonhatott végrehajtás alá a NAV

Szakértő szerint elég bizarr, hogy állami fenntartású intézmény tartozásának behajtására az állam indítson végrehajtást.

Inkasszóval kellett beszednie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Jászberényi Szent Erzsébet kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását – értesült a Népszava. A lap úgy tudja: az összeg leemelése az intézmény számlájáról okozott némi problémát az adott időszakban a kórház egyéb napi fizetési kötelezettségeinek teljesítésében.

Az általuk megkérdezett szakértő bizarrnak ítélte, hogy az állami fenntartású intézmény tartozásának behajtására az állam indítson végrehajtást, de mint megjegyezte: a NAV-nak éppen az a dedikált feladata, hogy a köztartozásokat beszedje.

A lap további két fővárosi kórházat – a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézetet, valamint a Károlyi Sándort – is talált a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) közleménye némileg ellentmond az információknak. „Értesüléseivel ellentétben hazánkban nincsen fizetésképtelen, állami fenntartású kórház. Kórházaink gazdasági működése stabil, köszönhetően a kormányzati beavatkozásoknak”– írták.

Márciusban már 105 milliárd forinttal tartoztak a kórházak a beszállítóknak, a kifizetetlen számlák a betegellátást is veszélyeztetik. Míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben már havi 20 milliárddal.

Frissítés:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal lapunkhoz eljuttatott közleményében cáfolta a végrehajtást. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

"Álhír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszót hajtott végre a Jászberényi Szent Erzsébet kórház számláján. A valóság ezzel szemben az, hogy a NAV sem most, sem a korábbiakban nem folytatott végrehajtási eljárást a jászberényi kórházzal szemben" - írták.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek