Nagy volt a tolongás hétfő délután a szombathelyi kormány ablaknál. Ezúttal azonban nem az ügyfelek miatt kígyózott a sor. A sajtó munkatársai mind, kivétel nélkül Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes látogatása miatt jöttek lázba és lepték el az irodát.
Jó szájízzel távozni
A miniszter, pár perctől eltekintve, pontosan érkezett, majd alaposan körbekérdezett. Érdeklődött az iroda osztályvezetőjétől és szemügyre vette a helyi ablak helységeit. Aztán átadta magát a sajtó információra éhes hordájának.
Elsőként azt mondta el, hogy a tapasztalatok nagyon jók. Hiszen elsősorban az volt a hivatalok létrehozásának célja, hogy kulturált körülmények között, polgárközpontú helyen intézhessék az ügyfelek ügyes-bajos dolgaikat. A hivatalok nyitásakor olyan fiatalokat kerestek, akik ügyfélszolgálati elhivatottságuk mellett szolgálatkészen és tisztelettudóan bánnak az ügyfelekkel. Ugyan van még mit fejleszteni – a miniszterelnök-helyettes elmondása szerint alig egy tucat ügyet lehet itt jelenleg elintézni – ám, az informatikai rendszer ezt egyelőre nem teszi lehetővé. Uniós pénzek is segítségre lesznek, hogy ez változzon.
S bár konkrétumok nem hangoztak el, hogy mivel is bővülne a kormányablak „kínálata”, az szinte biztos dátum, hogy 2013. január elsejére ezek a változások már végbe is mennek.
Nem is az a lényeg, hogy mit lehet itt intézni, a lényeg az, hogy ha valaki ide jön, az jó szájízzel távozzon. Akár intézett valamit, akár csak érdeklődjön
- magyarázta tovább Navracsics. Konkrét kérdéseket azonban hiába tett fel a sajtó, mint például mi lesz a következő elintézhető ügy, milyen feladatokat vesz át az okmányirodáktól az ablak vagy hány köztisztviselő lesz majd, ezekre konkrét válasz nem érkezett.Amit a miniszterelnök-helyettes kilátásba helyezett: meg fogják vizsgálni, melyik területnek mi tenne a legjobbat, és tisztázzák a feladatokat. Az átalakítási folyamatokat még csak most kezdték. Ám folyamatosan bővíteni fogják az ügyintézés körét és el szeretnék érni, hogy a polgárhoz minél közelebb kerüljenek az ablakok. Ezt a szó szoros értelmében is megvalósítják, a közeljövőben ugyanis a kisvárosokban is nyílnak majd hasonló irodák, mint a szombathelyi. Arra is vannak törekvések, hogy a kedvezményes honosítási eljárásokat is el lehessen intézni a kormányablakokban, illetve jogi tanácsadással is bővülne majd valamikor a kínálat.
442 fő
A kormányablak - amely napokon át tartotta lázban a magyar sajtót, hogy mit lehet, és mit nem lehet elintézni a közigazgatás Bermuda-háromszögének ezen új szögletében – január 3-án nyílt meg Szombathelyen és az ország többi pontján is egy időben. Dr. Lampert Bernadett osztályvezetőtől megtudtuk, hogy a helyi iroda naponta nagyjából 20-25 ügyfélnek segít. A legtöbb ügyfél pedig – több mint nyolcvanan - az ügyfélkapu létesítése miatt keresi fel őket. Eddig összesen 442 főt szolgáltak ki és bár este nyolcig nyitva tartanak, a legforgalmasabb időszak még mindig a 8-12-ig terjedő intervallum.
Politikai befolyás vagy támogatás?
A hivatalos program után zárt állománygyűlés következett a szombathelyi Művelődési és Sportházban. Tizenhat hivatal dolgozóit hívták össze, hogy „eligazítsák” őket. Megtudhatták Navracsics Tibortól, hogy az elmúlt húsz évben politikai nyomás alatt és rossz lelkiismerettel dolgoztak, nem polgárbarátan működtek. Most azonban minden megváltozik.
Politikamentesen, az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva dolgoznak majd. A politikai felügyeletet, felelősséget Harangozó Bertalan, a Vas megyei kormányhivatal vezetője biztosítja és viseli.
A gyűlés két szempontból is érdekes volt. Egyrészt a közigazgatásban dolgozóknak nem tartottak még ilyen jellegű, a politikai megnyilvánulásokat sem nélkülöző közös összetartást. Másrészt a pulpituson ott ül Marton Zsolt, Szombathely alpolgármestere és Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke is.
Kérdés, miért voltak ott? Mondhatjuk azt, hogy a város és a megye részéről támogatásukról biztosították a kormányhivatalokat. És mondhatnánk azt is: még inkább azt sugallták, hogy itt bizony mindent a politika irányít majd. Ez pedig nagyon nem lenne jó. Mert a hatalmi ágak szétválasztása pont azt jelenti, hogy a közigazgatásban dolgozó hivatalnok csak a szabályokhoz, törvényekhez ragaszkodjon. Akár egy politikus, egy polgármester érdekei ellenében is. Ha egy engedélyt nem lehet, nem szabad kiadni, azt akkor sem lehet, akármilyen párt, politikus is kéri. És ezért a hivatalnokot semmilyen szankció nem érheti. A közigazgatásban dolgozókat hallva ebben most egyáltalán nem biztosak. Főleg nem úgy, hogy januártól már indoklás nélkül elküldhetik bármelyiküket...