Kormányátalakítással kezdett Rishi Sunak

Kormányátalakítást hajtott végre keddi kinevezése Most már hivatalosan is Rishi Sunak az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2022. October 25. 17:22 után Rishi Sunak brit miniszterelnök, bár több sarkalatos fontosságú tárca élén az eddigi miniszterek maradtak.

Az új miniszterelnök által kezdett, kedd estére jórészt ki is teljesedett kormányátalakítás során visszatért a belügyminisztérium élére Suella Braverman, aki Liz Truss kormányzásának utolsó napjaiban mondott le.

Braverman névleg azzal indokolta múlt szerdán bejelentett távozását, hogy személyes e-mailjéről küldött át egy hivatalos, még nem publikált szakpolitikai dokumentumot az egyik alsóházi képviselőnek, és ezzel megsértette az eljárási szabályokat.

A régi-új belügyminiszter ugyanakkor éppen erre az indokra felépítve erőteljes bírálatokat is megfogalmazott Liz Truss kormányának politikájával szemben, alig burkoltan számon kérve, hogy az akkori miniszterelnök nem nézett szembe az adópolitikai fiaskó súlyos piaci következményeivel. Azt írta: a kormány működésének alapja az, hogy vállalják a felelősséget mindazok, akik hibát követnek el.

Rishi Sunak kedden több sarkalatos fontosságú minisztérium eddigi vezetőjét megerősítette posztján.

Twitter/Rishi Sunak

Így továbbra is a Truss által kinevezett Jeremy Hunt a pénzügyminiszter - első munkanapján ő vonta vissza elődje, Kwasi Kwarteng adócsökkentési programjának szinte összes pontját -, Ben Wallace maradt a védelmi miniszter, változatlanul James Cleverly a brit külügyminiszter és Penny Mordaunt az alsóház vezetője. Utóbbi a mindenkori kormánypárt frakcióvezetőjéhez hasonlatos tisztség, betöltője az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag.

Penny Mordaunt volt Sunak első számú riválisa a Konzervatív Párt hétfőn zárult vezetőválasztási versengésében, de az utolsó pillanatban visszalépett. Így Sunak maradt az egyetlen jelölt, és győzelmét a frakcióvezetés rögtön ki is hirdette.

Grant Shapps, aki Suella Braverman lemondása után hat napig volt belügyminiszter, Rishi Sunak kormányában az üzleti ügyek minisztere lett.

E tisztségről Rishi Sunak miniszterelnöki kinevezése után lemondott Jacob Rees-Mogg, a kettővel ezelőtti kormányfő, Boris Johnson szoros politikai szövetségese, aki a tory vezetőválasztási kampányban Johnson visszatérését támogatta volna.

Johnson azonban -, akit a konzervatív frakció sorozatos belpolitikai botrányok miatt a nyáron kényszerített távozásra - rövid megfontolás után végül nem indult a pártvezetői tisztségért.

Rishi Sunak ugyanakkor Boris Johnson egykori kormányának több tagját is magas pozíciókra nevezte ki. Dominic Raab például ismét miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter lett, vagyis ugyanazt a tisztséget kapta vissza, amelyet Johnson idején is betöltött.

Steve Barclay, Johnson egykori stábfőnöke az egészségügyi minisztérium élére került, Michael Gove, aki korábban számos posztot betöltött és a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa, Sunak kormányában a felzárkóztatási minisztériumot vezeti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet