675 milliárd forintnyi beruházást ütemez át a kormány a rossz költségvetési helyzet miatt

Egyelőre nem tudni, hogy mely projektek érintettek.

Nagy István agrárminiszterrel és Varga Mihály pénzügyminiszterrel tartott hosszú kihagyás után kormányinfót Gulyás Gergely.

A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormányülésen főként a nemzetközi és katonai elemzték. Közölte, a következő fél év világpolitikai eseményei - ide értve főként az amerikai elnökválasztást - jelentősen befolyásolhatják az orosz-ukrán háború alakulását, ezért idén csak november 5. (az amerikai elnökválasztás) után nyújtják majd be a költségvetést.

A kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a kormány áttekintette a magyar gazdaság helyzetét. Elmondta, idén 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, Varga szerint az év első felében lassabb a növekedés üteme, de ez az év második felére gyorsul majd.

675 milliárdnyi beruházást ütemeznek át

Varga Mihály elmondta idén 4,5 százalékra csökkentik az államháztartás hiányát. Hozzátette, a költségvetésre rendkívüli nehézségek nehezedtek az elmúlt időszakban, például a rezsivédelmet is támogatták. Ezért, hogy a gazdaságot stabilabb helyzetbe hozzák

675 milliárd forintnyi beruházást fognak majd átütemezni egy későbbi időszakra.

Újságírói kérdésre a miniszter elmondta, egy keretet szabtak meg a tárcáknak, így ők döntenek majd, hogy melyik projekteket ütemezik át egy későbbi időszakra. De ők is fogalmaztak meg javaslatokat, ezekről a tájékoztatón nem beszélt.

Varga Mihály arra a kérdésre, hogy mit szól Magyar Péter csütörtök reggeli Facebook-posztjához, amiben azt állította, hogy már az első negyedévben elértük az egész évre tervezett költségvetési hiánycélt, azt mondta,

"nem kell mindent elhinni, amit a közösségi médiában írnak."

Közölte, több tényező is növelte a költségvetési hiányt. Az okok között van

  • a februári nyugdíjkifizetések telejsítése
  • a kamatkiadások
  • és a Budapest Airport felvásárlása.
  • Nagy István: öt pontos intézkedés a mezőgazdasági ágazat védelmében

    A kormányinfón Nagy István agrárminiszter bejelentette, ötpontos intézkedéscsomagról döntött a kormány a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor segítése érdekében.

    A Telex tudósítása szerint a pontok között szerepel:

  • Azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, bejelentési kötelességet vezetnek be, akárhonnan is jöjjenek.
  • Az államkincstár május végéig ki fogja fizetni a tavaly benyújtott támogatási kérelmeket a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőknek. Emiatt átcsoportosítják az erőforrásokat az államkincstáron belül.
  • Az Agrár Széchenyi kártyával felvehető kedvezményes hitelek keretösszegét 2026-ig 45 milliárd forinttal egészítik ki.
  • A mezőgazdasági termelőknek hektáronként 97 literig visszaigényelhetik az elhasznált gázolaj jövedéki adóját. A visszaigénylés mértékét most 90 százalékra emelik.
  • Nagy István ezen kívül elmondta, hogy 2027-ig 1500 milliárd forint áll rendelkezésre mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokra, de azt nem mondta el, ebből mennyi új forrás.
  • Indul az otthonfelújítási program

    Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta, 108 milliárd forintos keretösszeggel indítják el az otthonfelújítási támogatást hamarosan.

    A programban az 1990 előtt épült családi házak energetikai felújítását támogatják majd, a támogatást a külső falak hőszigetelésére, a nyílászáró-cserére, a használati melegvíz-rendszer és a fűtésrendszer korszerűsítésére használhatják. Az otthonfelújításra 2,5-3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás kapható.

    Vitályos Eszter elmondta, az átlagosnál alacsonyabb átlagjövedelmű járásokban magasabb támogatást vehetnek igénybe a családok. Hozzátette, a beruházásokkal kapcsolatban elvárás, hogy legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. (MTI)

    Ha 3,5 százalék alatt marad a növekedés, nem lesz nyugdíjprémium

    Varga Mihály a bejelentések után a nyugdíjprémiumra vonatkozó újságírói kérdésre elmondta, világos szabályok vannak, 3,5 százalék fölött fizetik ezt ki. Így, ha továbbra is marad a 2,5 százalékos tervezett növekedés, "akkor nyilvánvalóan nem lesz".

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet