3 214 611 Ft, 145 támogató. Köszönjük!
Légy része az igazságnak!

Kormányzati engedmények az akkumulátorgyáraknak

Kiskapu a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva.

Megjelent egy kormányrendelet, ami alapján a gyáraknak ezután már a pár milliós bírságok miatt sem kell aggódniuk. A kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel – szúrta ki a 444 .

„A környezetvédelmi hatósági szerződésben az ügyfél vállalja, hogy felhagy a jogsértő magatartással, és magatartását a környezetvédelmi hatósági szerződésben meghatározott módon hozza összhangba a környezetvédelmi jogszabályokkal, valamint a környezetvédelmi hatóság által kiadott engedély előírásaival” – áll a jogszabályban.

A rendelet szerint ha egy cégnek van hatósági szerződése, akkor a teljesítési határidőn belül nem lehet korlátozni, felfüggeszteni vagy megtiltani a működését akkor sem, ha éppen nincsnek meg az engedélyei.

De azért sem lehet megbírságolni a leszerződött cégeket, ha épp a levegővédelmi követelményeket nem tartják be. A rendelet pénteken már hatályba is lépett. Külön kikötötték, hogy az új szabályokat az ekkor már megvalósult jogsértés megszüntetése érdekében is alkalmazni kell.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet