Körmenden már képzik az új határvadászokat

3000 újonccal bővítenének, a körmendi csoportban 23-an vannak.

Az ORFK hivatalának vezetője, Dr. Gömbös Sándor és Hollósi Gábor, a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium igazgatója köszöntötte az első körmendi határvadász csoportot a tegnapi tanévnyitón - írta meg a police.hu. A csoport 23 fős, ahol a vasiak mellett Zala megyéből, Veszprém megyéből és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezők kezdik meg a képzést.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A kormány még augusztusban határozott úgy, hogy a Készenléti Rendőrség határvadászat bevetési osztályait háromezer fővel fogják bővíteni, az osztályok számát pedig hétről tizenötre emelik.

Két hónapig tart a képzésük
police.hu

A toborzás szeptemberben indult, a felvételi eljárást 1667 fő kezdte meg, az ő átlagéletkoruk 28 év. A most startoló képzés az első, jelenleg összesen 574 fő vesz rajta részt, ebből 76 nő.

A képzés első két hónapjában a hallgatók munkaviszonyban állnak, bérük bruttó 150 ezer forint havonta. A két hónapos képzés után - sikeres vizsga esetén - 12 hónapos próbaidővel kerülnek őrmesteri rendfokozatba a Készenléti Rendőrségnél, ahol már bruttó 220 300 forintot keresnek majd, amihez még jöhetnek a pótlékok és a cafetéria is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek