Körmendiek: tudjátok, hogy ma mehettek meccsre?

Előrehozott mérkőzésen ma Egis Körmend-Kaposvár derbi.

A bajnokság 15. fordulójából játszik előrehozott mérkőzést a Egis Körmend – Kaposvári KK csapata. A hazaiaktól – akiknek ez lesz az első bajnokijuk a szezonban –, Ziga Mravljak nyilatkozott, míg a vendégektől Fekete Ádám beszélt a mérkőzésről.

Ziga Mravljak, az Egis Körmend vezetőedzője: Az első mérkőzésünk a Kaposvár ellen lesz. Ellenfelünket egy tapasztalt csapatnak tartom, akik egy jó kerettel rendelkeznek. Három meghatározó játékosra kell különösen odafigyelnünk. Curry, Hendlein és Rivers semlegesítése kulcskérdés lesz. A mi csapatunk nagyon fiatal, de ezt nem tartom problémának.  Ami nagyobb baj, hogy csak tegnap értesültünk, így kevés időnk volt belőlük felkészülni.  Sajnos van négy olyan játékosunk, aki elkapta a fertőzést, de rajtuk kívül mindenkire számítok holnap.  A helyzet ellenére mi nem tervezünk csúsztatni mérkőzéseket, mert nagyon vártuk már, hogy játszhassunk. Minden találkozón, így holnap is, mindent megteszünk a győzelemért.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője : Nemrég tudtuk meg, hogy az ellenfelünk a Körmend lesz. Az idei bajnokságban ilyenekre kell majd számítani, hogy bármikor változhat az ellenfél. Sok időnk nem volt már a Körmendből készülni, főleg hogy ez lesz a bajnokságban az első mérkőzésük. A kevés információ ellenére szerintem hazai pályán egy erős körmendi csapattal fogunk megmérkőzni. Sajnos nálunk nem mindenki egészséges, de ennek ellenére sérülten is vállalják játékosaink a mérkőzést és mindent megteszünk a győzelemért. - írja a BB1-hu.

A meccs 14.10-kor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló