Koronavírus: Genova belvárosában tilos az utcán beszélgetni – hát ez is eljött

Több várost vörös zónának minősítették, közülük Genovában még az utcai beszélgetést is tiltják.

Az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem másfél ezerrel emelkedett a szerdai 7332, és csaknem 3000-rel a kedden szűrt 5901 után. Az utóbbi egy hónapban jelentősen emelkedett a napi vírustesztek száma is, amely csütörtökön túllépte a 163 ezret.

A huszonnégy óra alatt szűrt 8804 beteg a legmagasabb ilyen jellegű adat a járvány olaszországi terjedésének február végi kezdete óta.

Kórházban jelenleg több mint 5400 beteget kezelnek, intenzíven 586-an vannak. Utóbbiak száma egy nap alatt majdnem ötvennel emelkedett. A legtöbb új beteget, több mint kétezret Lombardiában szűrték, ezzel ismét az északi tartomány lett a járvány első számú gócpontja. Az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma egyaránt meghaladta az ezret Piemont és Campania régióban is.

Egy nap alatt 83 beteg halt meg, a korábbi 43-hoz képest. A hétfő éjszaka bejelentett és a következő harminc napig érvényes korlátozások máris elégtelennek bizonyulnak. Több városban további szigorítások léptek életbe:

Genova öt belvárosi kerületét nyilvánították vörös zónának, ahol a két személy közötti utcai beszélgetés is tiltott, még szájmaszkban is.

Tiltott bármilyen tömörülés köztéren és magánlakásban, az üzleteket este kilenc és reggel nyolc óra között lezárják, kivéve a gyógyszertárak és a dohányüzletek automatáit. Hasonlóképpen kijárási tilalmat vezettek be a Nápoly közeli Arzanóban a következő tíz napra, ahol a kereskedelmi tevékenységet és az oktatást is leállították a túlzottan megemelkedett járványgörbe miatt.

A lombardiai tartományi elnök, Attilio Fontana úgy nyilatkozott, a régióban tesztelnek a legtöbbet, ez magyarázza az egyre magasabb adatokat, ennek ellenére "folyamatos ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet". Hangsúlyozta, hogy szükség esetén újabb korlátozásokat vezetnek be, de a tartományt nem zárják ismét le, mint tavasszal.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet