Koronavírus ölhette meg Hegedűs Csaba lányát

Mindössze 39 éves volt.

A századik magyar ötkarikás arany tulajdonosát nagyon megviselte lánya halála, és főleg annak váratlansága. Olimpia dunakeszi otthonában lett rosszul, és hiába hívtak orvosi segítséget, már nem tudták megmenteni. Legszívesebben üvöltene a fájdalomtól, ám nála is rosszabb állapotban van felesége, Sinkovits Mariann, a legendás színész, Sinkovits Imre lánya – írja a Blikk.

"Több mint negyven éve élünk együtt Mariannal, csodálatos nő, és nagyon féltem őt, nehogy feladja. Olykor rám néz, és azt mondja: ez így nem élet, ez így nem mehet tovább. Képtelen elfogadni, hogy már nincs velünk, közöttünk a gyermeke. Vigyáznom kell rá, mert nemcsak nekem, hanem nagyobbik lányunknak, a másik Sinkovits unokának is szüksége van rá, ránk" – nyilatkozta megtörten Hegedűs Csaba. "Néha belefeledkezem a munkába, a rengeteg tennivalóba, hogy aztán beüljek az autóba és csak zokogjak, zokogjak, mint egy kisgyerek" – folytatta.

A történtek drámaisága még abban is rejlik, hogy Hegedűs lánya a tragédia előtt két héttel esett át tüzetes orvosi vizsgálaton Olimpia, és úgy köszöntek el tőle, hogy akár száz évig is élhet. "Beszélgettem egy professzor barátommal, és megdöbbentő dolgokat mondott a koronavírussal kapcsolatban. Egy kimutatás szerint a 35 és 40 éves korosztály tagjait fenyegeti leginkább a hirtelen szívhalál, az infarktus, a szívmegállás. Azokról beszélek, akik megfertőződtek koronavírussal, és a statisztika egészen brutális: akik elkapták a vírust, azoknak hetven-nyolcvan százaléka belehal" – mondta Hegedűs.

Hozzátetette, "egy másik adat legalább ennyire sokkoló, az idősebbeket a súlyos vesebetegség fenyegeti az átkozott járvány szövődményei miatt. Németországban állítólag már úgy készülnek, hogy a következő években nem bírják majd a dialízisre szoruló betegek rohamát. Mindezt csak azért mondom, mert sajnos azt kell gondolnom, és ez talán több is mint megérzés, sokkal több, hogy a lányom, az én gyönyörű kislányom a koronavírus áldozata lett.” Hegedűs Csaba lányát Szentendrén helyezték örök nyugalomra, nagyjából három kilométerre attól a háztól, ahol a szülei élnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet