Ezekből akár három év is lehet a felépülés.
A koronavírusból felgyógyultak között sokaknál megfigyeltek krónikus fáradtság és poszttraumás stressz szindrómát - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedd este az M1 aktuális csatornán. Elmondta: az új fajta koronavírusnál a gyógyultak 20-25 százalékánál alakult ki krónikus fáradtság szindróma.
Felidézte, hogy korábban két hasonló koronavírus-fertőzés volt a világon: a SARS és a MERS. A SARS-ból kigyógyult betegek nagy részénél nagyjából 3 év kellett, hogy a krónikus fáradtság szindrómából is kigyógyuljanak. A mostani, új típusú koronavírusnál a kórházban, intenzív osztályon kezelt betegek 10 százalékánál poszttraumás stressz szindróma is kialakult. Ezt - mint hozzátette - a magyar gyógyult betegeknél is megfigyelték.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!