A Világélelmezési Program szerint várhatóan 43 millió embernek lesz szüksége sürgős élelmiszersegélyre Nyugat-Afrikában az elkövetkezendő hónapokban – írja a Guardian nyomán a merce.hu. A lap hozzáteszi, ez nagyjából a duplája annak, mint amire eddig számított a szervezet.
A cikk szerint a régiónak már eddig is két nagy fenyegetéssel kellett szembenéznie egyszerre: dzsihádista terrortámadásokkal a Száhel-övezetben és a Csád-tó környékén, illetve az élelmiszersegélyek klímaváltozás miatti csökkenésével. És most erre jött még a koronavírus-járvány.
A Világélelmezési Program korábban úgy becsülte, hogy az alultápláltság 70 százalékkal fog növekedni, és így 21 millió ember lesz kitéve az élelmiszer-bizonytalanságnak. Jelenleg azonban már úgy látják, hogy további 22 millió fővel kell még számolni augusztusig, hacsak nem történnek drasztikus lépések a jelenlegi élelmiszer-ellátásban.
A szervezet hozzátette, a legtöbb afrikai országban bezárták az iskolákat, ami azt jelenti, hogy kontinens-szerte 65 millió gyerek élhet úgy, hogy az iskolai étkezés híján alig jut táplálékhoz. Afrikában jelenleg több mint 75 ezer koronavírus-fertőzöttet tartanak számon, és eddig 2563-an haltak meg. A Világélelmezési Program korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy bár egy ekkora kontinenshez képest ezek a fertőzési arányok nem magasak, a gazdasági vetülete súlyos lesz a járványnak: akár 265 millió éhező ember is lehet nemsokára, így 2 millió dollár támogatást kérnek az ENSZ-től.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!