Török Gábor: Nem biztos, hogy minden kormányzati döntés mögött ördögi tervet, gonoszságot kell feltételezni

Ez a diktatúra-vita ebben a helyzetben nagyon ártalmas, és az is, amikor az ellenzéket azzal vádolják, hogy a vírusnak drukkol - mondja interjúnkban a politikai elemző.

Akár hétfőn, akár nyolc nappal később, de az országgyűlés elfogadja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Az ellenzék szerint viszont ez a törvény túl nagy felhatalmazást ad a kormánynak, gyakorlatilag rendeleti kormányzást jelent. Jogosnak érzi az ellenzék tiltakozását?

Két dolgot érdemes elválasztani egymástól. Nyilvánvaló, hogy a rendkívüli helyzetek határozott vezetőket, rendkívüli döntéseket és ehhez szükséges kivételes eljárásokat igényelnek. Egy ilyen válsághelyzetben nem lehet a parlament döntésére várni, nem alkalmas a normál demokratikus ügymenet a gyors és hatékony válságkezelésre.

Török Gábor
Mészáros D. Zsolt

Ugyanakkor a rendkívüli felhatalmazás nem jelenthet időben korlátlan hatalmat, az ókori Rómában például a köztársaság idején a vészhelyzetben kinevezett diktátor különleges jogkörei fél év után megszűntek. A mostani magyar vitában is ez a legtöbbet támadott pont: az ellenzék azt akarja elérni, hogy legyen előre rögzített határideje a parlament kikapcsolásának és a rendeleti kormányzásra való felhatalmazásnak.

Szerintem ez méltányolható felvetés: a kormány erősítené a bizalmat, ha beépítene a törvényjavaslatba egy - akár később meghosszabbítható - határidőt.

Az ellenzék szerint ezzel saját rendkívüli hatalmát akarja bebetonozni a Fidesz. Megvan erre az esély?

Miközben azt mondom, hogy bizalomerősítő lenne egy határidő megadása, azokat a felvetéseket, amelyek szerint azért nincs a javaslatban ilyen, mert ezt kihasználva akar diktatúrát létrehozni a Fidesz, amelyet majd a járványveszély elmúlása után is életben tart, nem nagyon tudom értelmezni. Legalább három okból.

Egyrészt azért, mert ez a politikai ellenfél olyan mérvű diabolizálása, ami sajnos a másik oldalon sem ritka, de aminek a politikai hisztérián túl nem sok értelme és haszna van. Másrészt, mert nem igazán értem, hogy egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánynak milyen politikai haszna lenne a saját kétharmados többségének tartós és tudatos kikapcsolásából, amely egyben az ország teljes kiszakítását jelentené a demokratikus államok közösségéből.

Harmadrészt, mert ha valóban diktatúrát akarna a miniszterelnök bevezetni, akkor azt eddig is megtehette volna és a járványveszély után is megteheti, hiszen a kétharmados többségével olyan alkotmányt írhat, amilyet csak akar, akár az alkotmánybíróságot és a négyévenkénti választásokat is kivéve belőle, ehhez nincs szüksége a járvány paravánjára.

Összességében szerintem ez a diktatúra-vita ebben a helyzetben nagyon ártalmas, ahogy ártanak az olyan elképesztő mondatok is, amelyekben az ellenzéket azzal vádolják kormánypártiak, hogy a vírusnak drukkol. Most, amikor valóban nemzeti egységre lenne szükség, meg kellene próbálni valahogy a politikai ellenfélben is meglátni a másik embert, és nem egyből a legrosszabbat feltételezni.

A kormány egyre kevesebb konkrétumot közöl a járványról. Mi lehet ennek a politikai oka?

A kormányt ebben a válsághelyzetben ezerféle kritika éri a döntéseiért és a kommunikációja okán is. Nyilván ezek egy része indokoltan, egy másik része viszont jogosnak látszik, mondjuk a tesztek alacsony száma miatt, a területi adatok eltitkolása okán vagy éppen egy-egy kioktató nyilatkozat kapcsán.

Katonák az utcákon a koronavírus járvány alatt
MTI

Ugyanakkor azért érdemes néha arra is gondolni, hogy itt egy olyan válság szakadt hirtelen a kormány nyakába, amellyel korábban még senki nem találkozott. Nem biztos, hogy minden döntés mögött valamilyen ördögi tervet, gonoszságot, politikai szándékot kell feltételezni, vakrepülésben - márpedig a legtöbb kormány az első hetekben egyértelműen ezt gyakorolja - több a kapkodás, az improvizáció, mint az ördögi ravaszság.

Ráadásul nem is annyira rossz az összkép: egyelőre nem lehet azt állítani, hogy a kormány ne próbálná meg kezelni a válsághelyzetet. Megoldani nyilván nem tudja, azt csak az emberek fegyelmezettsége és az idő múlása teheti meg, de amire képes, azt láthatóan megteszi.

A törvényjavaslat börtönnel fenyegeti azokat, akik megsértik a törvényt. Rémhírterjesztőknek minősíthet például olyanokat, akik eltérnek a hivatalos kommunikációtól, és nem hivatalos adatokat, tapasztalatokat is közölnek. Mi a véleménye arról, hogy a nem kormánypárti sajtó lehet a célkeresztben?

Nagyon remélem, hogy nem. A sajtónak kulcsszerepe lehet a válság sikeres kezelésében, és úgy látom, hogy az első napok bizonytalanságai után a legtöbb sajtótermék megértette, hogy nekik a járvány idején most nem ilyen-olyan célú politikai tartalmat kell gyártaniuk, hanem az embereket kell információkkal segíteniük. Ebbe pedig időnként a megalapozott kritika is beletartozhat: ha valami nem jól működik, arról a döntéshozóknak és az embereknek is hasznos tudni.

Több, a városi képviselő-testületben kisebbségben lévő kormánypárti polgármester is arra használja a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet, hogy a képviselő-testület korábbi döntéseit visszavonja. Vannak törvényes lehetőségek annak megakadályozására, hogy egy városvezető egyeduralmat vezessen be?

Megkülönböztetném az ilyen helyzetekben szükséges erős vezetőt és a mini-diktátort. Akik az utóbbi útra lépnek, azoknak azért érdemes átgondolniuk, hogy később a mostani lépéseikkel el kell majd számolniuk: a politikai ellenfeleikkel szemben is, de leginkább a választók előtt.

Aki csak annyit ért meg a válsághelyzetből, hogy most pár hónapig mindent átvihet erőből, azt később kemény évek várhatják majd a helyi közéletben, ha visszatér a politika normál állapota.

A járvány miatt most gyakorlatilag leállt a közélet, csak nyilatkozatok, közlemények jelennek meg. A járvány elmúltával számíthatunk-e a politikai közbeszéd, a politikai küzdelem stílusának megváltozására?

Sokan mondják most, hogy a járvány után nem lesz olyan a világ, amilyen volt, sok mindent átértékelünk, átgondolunk. Őszintén szólva én csak remélni tudom, hogy így lesz, de sajnos valószínűbbnek tartom, hogy a rendkívüli sokk elmúltával mindenki ugyanott folytatja majd az életét a gazdaságban, a politikában és a magánéletben is, ahol járvány miatt felfüggesztette. Pedig jó lenne megérteni az üzenetet, ha azt nem is küldte senki, csak így alakult.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet