Törvénysértő közlekedési tábla Kőszegen

Egyirányú utcában, szemből engedélyezi a tábla az autóbuszok behajtását. A rendőrség is figyelmeztette az önkormányzatot, a városvezetés a közönség segítségét kéri.

Kőszegen többször változott a történelmi belváros forgalmi rendje az utóbbi években, leginkább a Főtér felújításakor. Ennek volt az egyik következménye, hogy a belvárosba vezető Rákóczi u. egyik szakaszát egyirányúsították a kifelé vezető irányba. Így a vele szinte párhuzamos Munkácsy utcának megnőtt a forgalma, minden, déli irányból a belvárosba tartó autó erre halad.

A kivétel erősíti a szabályt?

Az utca lakóinak persze szokatlan volt a megnövekedett forgalom, tavaly levelet is írtak az önkormányzatnak, hogy áldatlan ez az állapot. A településeken belüli forgalmi rendet ugyanis az illetékes önkormányzat határozza meg, a rendőrség dolga, hogy betartassa azt.

Kőszegi tábla-mizéria
A kerülőutat is jelzi a tábla
Nyugat.hu

A polgármesteri hivatal fel is kért egy közlekedési szakértőt, hogy találjon megoldást a problémára, ő azt javasolta, hogy a Munkácsy utca is legyen egyirányú, mégpedig a Főtér felé. Így az autók gyakorlatilag megkerülik a Rákóczi utca, valamint a Munkácsy és Kossuth utcák határolta területet.

A városi képviselő-testület tavaly novemberben el is fogadta a tervet azzal, hogy a kitétellel, hogy az autóbuszok és a kerékpárosok számára maradjon kétirányú a Munkácsy utca. Az egyirányú utcákat nyíllal jelöltük az alábbi térképen.

Kőszeg térkép
Így szabad most közlekedni
-

Az új rendszer ez év elején életbe is lépett, akkor helyezték ki a fotóinkon látható táblarengeteget is. Az egyik legneuralgikusabb pont a Liszt Ferenc és Munkácsy utcák találkozása, hiszen míg a személyautók a Liszt F. utcából csak jobbra kanyarodhatnak, a buszok és a biciklisek balra, nagy ívben is. És szembe haladhatnak a bejövő, egyirányúsított autóforgalommal.

A rendőrség szerint jogsértő

A fotókon jól látható, hogy a táblák kerülő utat jelölnek ki a gépjárműveknek és a motorosoknak, de ez alól kivételt képeznek a buszok. A táblákról közben eltűnt a kerékpárosokra vonatkozó kivételt jelző kiegészítés, úgy tűnik, azokat átfestették.

Tábla a Liszt Ferenc utcában, a buszmegállóban
Tábla a Liszt Ferenc utcában, a buszmegállóban
Nyugat.hu

A városi rendőrkapitányság azonban még januárban felhívta az önkormányzat figyelmét arra, hogy a jelen helyzetben a buszok sem hajthatnak be a Liszt Ferenc utcából a Munkácsy utcába, mivel a „gépjárművel és motorkerékpárral behajtani tilos” tábla, és az alá kihelyezett „kivéve autóbusz és kerékpár” kiegészítés együtt nem alkalmazható. A rendőrség felszólította az önkormányzatot, hogy a jogszabályt sértő helyzetet a lehető legrövidebb idő alatt meg kell szüntetni.

Az önkormányzat a közönség segítségét kéri

Két hónapig azonban semmi sem történt. Illetve annyi, hogy a rendőrök büntetik a táblákkal engedélyezett kihajtást a Munkácsy utcára, esetenként akár ötezer forintot is kell fizetnie annak, aki elhiszi, amit a kiegészítő tábla mond.

Szemben, a Munkácsy utcából
Szemben, a Munkácsy utcából
Nyugat.hu

A városvezetés sokáig nem tett semmit, pedig a jogsértő helyzetet a képviselő-testület döntése idézte elő. Március elején aztán a postaládákban megjelent egy, a polgármester által aláírt levél, amiben a lakosság véleményét kéri. A levélben kérik, hogy a lakosság szavazzon arról, hogy maradjon-e továbbra is az egyirányú közlekedés a Munkácsy utcában, vagy álljon vissza a korábbi kétirányú forgalmi rend.

Hogy kicsit befolyásolják a válaszokat, az első opciónál ott van, hogy az egyirányúsítás fenntartása alacsonyabb terhelést jelent a lakosság számára. Arról viszont nem szól a levél, hogy ha marad az egyirányú közlekedés, akkor hogyan szüntetik meg a jelenlegi jogsértő, és a közlekedők számára értelmezhetetlen helyzetet.

A válaszlevelet március 26-án déli 12 óráig lehet bedobni a polgármesteri hivatalban felállított gyűjtőládába, az ügyet március 29-én tárgyalja a város képviselő-testülete.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet