Advent negyedik vasárnapján igazán szívmelengető gesztussal készültek a kőszegiek: 1300 gyertyából kiraktak egy hatalmas szívet, aminek a közepébe kiírták, hogy Kőszeg. Harkai Norberttől, az esemény szervezőjétől megtudtuk, hogy így akartak boldog karácsonyt kívánni a nagyvilágnak. A szervezőknek közel hatvan ember segtett, akik annak ellenére gyújtogatták szorgosan a gyertyákat, hogy Kőszegen nagy volt a szél, és a meteorológia szolgálat sárga fokú riasztást adott ki a város környékére.
Nem ez az első ilyen összefogás. Kőszeg hasonló módon kívánt boldog karácsonyt 2014-ben is. Azt is megtudtuk, hogy jövőre is megrendezik eseménnyel, de hogy milyen alakot raknak ki, azt egyelőre nem árulták el. A mostani kezdeményezésről drónfelvétel is készült, így született ez a kép is:
A gyertya-szívet az Összefogás Kőszegért Egyesület kezdeményezte, Facebook-oldalukon még több képet láthatnak az eseményről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!