A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el fegyveres rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2013. január 2-án 20.00 óra és 20.16 óra közötti időben Kőszegen, a Lékai utcai pavilonsoron található presszóban az ott dolgozó eladót feltehetően egy fegyverrel megfenyegették és felszólították, hogy adja át a bevételt. Az alkalmazott ennek nem tett eleget, ezért az elkövetők zsákmány nélkül elmenekültek.
A bűncselekmény elkövetésekor a két személy az arcát maszkkal eltakarta, fejükön kapucnit viseltek. Mindketten vékony, átlagos testalkatúak és körülbelül 170-175 cm magasak.
A rendőrség kéri azoknak a jelentkezését, akik a fenti napon az elkövetés időpontját megelőzően a presszóban vásároltak, így azon férfiét - illetve az őt felismerő személyekét - is, aki 20.00 óra körüli időben ott járt és a mellékelt képen, illetve videofelvételen látható.
A Rendőrség számít továbbá azok jelentkezésére is, akik a személyleírás illetve egyéb adatok alapján információval rendelkeznek a keresett személyekkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban.
Jelentkezni munkaidőben a 06-94/521-102 telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 107-es segélyhívó-számon lehet.