Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Köszönjük Nektek! Több mint 3 millió forinttal támogattátok az új stúdiónkat

Nagyok vagytok, Nyugat-olvasók!

December 16-ig tartott a Nyugat.hu Hangot adunk nektek – Segítsetek elindítani az új stúdiónkat! kampánya. Mert hírportált készíteni ma már nem csak cikkírást jelent, fontos a hang és a videó is. Ezért indítottuk el podcastjainkat és YouTube-csatornánkat.

Itt lesz az új stúdiónk, ami már épül, szépül.
Mészáros D. Zsolt

2,5 millió forint volt a tervezett cél, amit már két nappal korábban, december 14-én sikerült elérnünk, Nagyok vagytok Nyugat Olvasók! Csak így tovább! 2021. December 14. 19:06 és így ismét mertünk egy nagyot álmodni: megcéloztuk a 3 millió forintot. És bizony, nektek hála, ez is sikerült. (Külön köszönet annak a két támogatónak, aki utolsó este betolt még 130 ezret, s ezzel bőven túlléptük a 3 milliót.)

És itt, az új stúdió helyén köszöni meg nektek a Nyugat csapata.
Mészáros D. Zsolt

Összesen 106-an, 3 millió 55 ezer 109 forintot gyűjtöttetek az új stúdiónkra – amelynek építésről majd folyamatosan beszámolunk –, hogy hangot adhassunk nektek. Az pedig külön büszkeség, hogy ezennel hivatalosan is ez volt az eddigi legsikeresebb kampányunk.

Köszönjük Nektek!

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Egyéb