Kötelező sorkatonaság jöhet Szerbiában

A vezérkar négyhónapos kötelező szolgálatot javasolt, Vučić viszont már csak két és fél hónapról beszélt.

A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre, idézi Aleksandar Vučić szerb elnököt az MTI. Szerbiában 2010-ben szüntették meg a kötelező szolgálatot, de a szerb hadsereg vezérkara idén januárban kezdeményezte a visszaállítását, mivel szükség van a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására.

A vezérkar négyhónapos kötelező szolgálatot javasolt, Vučić viszont már csak két és fél hónapról beszélt – ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országáért. Szerinte fontos, hogy a kötelező szolgálat bevezetésével ne riasszák el az embereket az országból. Az elnök pénzügyi juttatást is ígért a sorkatonáknak. Vučić elmondta, hogy Szerbia katonailag semleges állam, és nem készül háborúra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek