Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A becsületes munkától hosszú az élet?

Dolgozott nyomdászként, megfordult a tanácson, majd vendéglátózásra adta a fejét. Manapság pedig a ház körül tevékenykedik a 90 esztendős Kovács Károly. Őt köszöntöttük.

A kormány nemrég hozott döntése értelmében sorra köszöntik a szépkorúakat a városok, településeik vezetői. Ma 13 órakor a 90. születésnapját ünneplő Kovács Károlyhoz látogattunk. Persze nem egyedül, hiszen ahogy az ilyenkor lenni szokott: a város első embere mellett jelen volt a szombathelyi polgármesteri hivatal vezetője, no meg egy rakás sajtómunkás.

A megbecsülés mindennél többet ér

Karcsi bácsi Május 1. utcai takaros otthonánál kedves külsejű kutya futott elénk. A fogadóbizottság szerepkörénél azonban szemmel láthatóan el tudott volna képzelni jobb foglalatosságot is. Talán éppen az ebéd utáni szunyókálásban zavartuk meg. Az ünnepelt felesége, Saci néni viszont már nagyon kedvesen fogadott minket.

Kovács Károly 95 éves születésnapi köszöntője
Elsőként Puskás gratulált az ünnepeltnek
Bonyhádi Zoltán

Aztán az ünnepelt is előlépett, meg is állapítottuk, hogy e jeles alkalomra Karcsi bácsi rendesen kicsípte magát. A házaspár kedvessége lakásukat is átjárja. A szépen megterített asztalnál Puskás Tivadar polgármester aztán felolvasta az Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő soraival ellátott oklevelet. Majd arról szólt, hogy a szépkorúak éveiknek megfelelő számú ezressel is gazdagodnak. Az nem is annyira fontos, vágta rá az ünnepelt, sokkal jobban örülök az erkölcsi megbecsülésnek és a kedves köszöntésnek.

Nem sokkal később Gaál Róbert jegyző nagy virágcsokorral üdvözölte Karcsi bácsit. Az ezt követő kötetlen beszélgetésen aztán kiderült, hogy Karcsi bácsi ifjúkorában nyomdászként dolgozott Körmenden, mesterségét négy évig tanulta. A 30 kilométerre lévő iskolába minden áldott nap kerékpárral járt. A második világháború után a nyomda megszűnt. Karcsi bácsi később 14 évet húzott le a Rába-parti város járási tanácsán. Később feleségével együtt a vendéglátásban helyezkedett el. Megjárták a megyeszékhely több ismert éttermét.

Nyugdíjasként is sok teendővel

Karcsi bácsi még nyugdíjas éveiben is dolgozott, s a mai napig sok a tennivalója. Szabadidejében ugyanis szívesen csinosítja a kertet, feleségével együtt a hosszú élet titkának is a környezetüket megszépítő munkát tartják. Karcsi bácsit egyébként két gyermekkel és négy unokával ajándékozta meg az élet. Úgy gondoljuk, hogy ők is örömmel jönnek a szülői házba.

Kovács Károly 95 éves születésnapi köszöntője
Még kalapot is tett
Bonyhádi Zoltán

Kifelé menet már a kutyus is sokkal barátságosabban kísér. Saci nénivel még váltunk pár szót, majd útnak indulunk. Kellemes megszakítása volt ez a fárasztó napi munkának. A végére nem marad más, mint hogy további jó egészséget és hosszú boldog életet kívánjunk Kovács Károlynak!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Közélet

Tovább az oldalra