Elzavarták Kovács Zoltánt Brüsszelben az ülésről

Megunták a bárdolatlan twitterezését.

Távozásra szólították fel az EU-tagállamok uniós minisztereinek tanácsülésén Kovács Zoltánt, miután a nemzetközi kommunikációs államtitkár trumpi Twitter-bejegyzésekben kommentálta Varga Judit igazságügyi miniszter és Palkovics László felsőoktatásért is felelős miniszter meghallgatását. - írja a hvg.hu.

Vargát a 7. cikk szerinti, a jogállamiság helyzetével kapcsolatos eljárás keretében hallgatták meg délelőtt a brüsszeli tanácsülésen. Kovács az amúgy nem nyilvános eseményt látszólag közvetítette, valójában azonban hol országokat, hol minisztereket, hol az Európai Bizottságot gyalázta vagy épp sorosozta le.

Végül az EU féléves elnöksége nevében felszólaló finn miniszter, Tytti Tuppurainen írásban kért magyarázatot az elfogadhatatlan, az unió szabályait sértő magatartás miatt, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pedig azt közölte, távozik, ha ezt Kovács nem teszi meg. Ekkor azonban már az államtitkár nem tartózkodott a teremben, ugyanis véget ért a meghallgatás.

kovács zoltán
index.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet