"Az állami iskolafenntartó, a rendőrség és a katasztrófavédelem arról tájékoztatott, hogy a mai napon a Deák Ferenc Technikumban valószínűsíthetően az egyik diák veszélybe sodorta az intézményben tanulókat, oktatókat és dolgozókat" - írja Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
A polgármester szerint valaki egy befőttes üveget helyezett el az iskola lépcsőfordulójában. Az üveg olyan kémiai anyagot (talán vakondok elriasztására szolgáló vegyületet) tartalmazott, amely nedvesség hatására reakcióba lépett. Ennek hatására többen rosszul lettek, fejfájásra, hányingerre panaszkodtak.
Azokat, akik bármilyen tünetet produkáltak, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházba szállítottak. A közel negyven érintett között nincs súlyos eset, valamennyien csak a fenti tüneteket produkálták, de a biztonság kedvéért megvizsgálták, megfigyelik őket.
A katasztrófavédelem a helyszínt átvizsgálta, az okot kiváltó anyagot eltávolította.
A rendőrség a helyszínt biztosította, egyben veszélyeztetés okozásának bűncselekménye miatt a nyomozás is elkezdődött, hiszen a történteket a következmények miatt nem lehet diákcsínyként kezelni.
"Az iskola dolgozói az épületet és az osztálytermeket kiszellőztették, a veszély elhárult, az eredeti állapot helyreállt, a tanítás folytatódhat" - zárja posztját Balaicz.