Közel tízezer ember EU-ba lépését akadályozta meg a görög határőrség

A görög kormány a helyzet kezeléséhez a EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex segítségét kérte.

A görög kormány vasárnapi tájékoztatása szerint 9972 illegális határátlépést akadályozott meg a határőrség szombaton és vasárnap a görög-török határon, ahol jelenleg az ENSZ becslései szerint kb. 13 ezer ember várakozik arra, hogy valahogy beléphessen az EU-ba. A beszámolók szerint ebben a csoportban vannak kisgyerekes családok is, akik a többiekkel együtt a hidegben éjszakáznak sátrakban és hálózsákokban a Pazarkule határátkelő közelében. - írja a 444.hu.

A hétvégén majdnem 10 ezer ember illegális határátlépését akadályozták meg, közben többször össze is csaptak a határon várakozókkal, könnygázt is kilőttek az őket kövekkel dobáló szíriaiakra és afgánokra. A görög védelmi miniszter helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, „biztos kézzel” védelmezik Görögország és az EU határait. A bevándorlók tengeren is próbálkoznak, a görög kormány szerint az erőfeszítéseik ellenére „számos” hajó és csónak ki tudott kötni vasárnap a Görögországhoz tartozó, de a török partokhoz közel lévő Leszboszon.

A görög kormány a helyzet kezeléséhez a EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex segítségét kérte. A Frontexet magas fokú készültségbe is helyezték, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig azt mondta, az EU kész megadni a kért segítséget a görög kormánynak. Margaritis Schinas a Bizottság migrációügyi biztosa (aki egyébként pont a görög biztos) a Twitteren azt írta, találkozót kezdeményezett az EU belügyminiszterei között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek