"A bizottság - feladatkörében - kezdeményezi, előkészíti a képviselő-testület döntéseit, a képviselő-testület által átruházott hatáskörben döntést hoz" - írja a helyi önkormányzatról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény.
A megfogalmazásból kiolvasható, hogy a bizottságoktól szakmai munkát várnak el, hiszen olyan anyagokat kell elkészíteniük, amelyek alapján a képviselő-testületben ülő képviselők könnyen dönthetnek a felvázolt alternatívák közül.
Szakmai munka, hozzáértőkkel - valahogyan ez a kép alakul ki az emberben, amikor az önkormányzati bizottságokra gondol.
De ez már régen nem valós kép.
Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban, vagyis az önkormányzatiság hajnalán így állt össze egy önkormányzati bizottság. A tagok felét önkormányzati képviselők tették ki. Őket a testületben elfoglalt arányok alapján a frakciók delegálták.
A bizottság többi helyére pedig szakértőket hívtak be, hiszen ők tudják szakmai szempontból megvizsgálni az eléjük kerülő anyagokat, és ők képesek felvázolni a lehetséges döntési alternatívákat.
Aztán ez a szokás szép lassan kihalt, nyomai vannak azért, például egy bűnmegelőzési bizottságban biztosan van rendőrtiszt, egy egészségügyi bizottságban pedig orvos.
Most már - választási ciklusokon át -, jutalomnak, jövedelemforrásnak, esetleg gyakorlatszerző műhelynek számítanak a bizottságok.
A frakciók, illetve a mögöttük álló pártok, politikai szervezetek delegáltjai között több típus is jelen van.
Ők azok, akik elfoglalják az eredetileg szakértőknek szánt helyeket a bizottságokban. Egymásra vannak utalva pártjukkal, jelölő szervezetükkel. Megszavazzák, amit kell, cserében benne maradnak a közéletben és havi pár órás elfoglaltság fejében felveszik - az amúgy nem magas - tiszteletdíjat.
Az, hogy közben hol marad a szakmaiság, jó kérdés.