Fagyos hangulat: döntött a víziközművagyon átadásáról Sopron

Emelik a közétkeztetés díját és átadják az államnak ingyen az egész soproni közművagyont. Ellenzéki képviselőknek volt néhány javaslata - mindet leszavazták.

Sopron képviselő-testületének decemberi ülésén gyorsan történtek a dolgok. Meghatározták a jövő évi ülésnapokat, elfogadták a belső ellenőrzési tervet, aktualizáltak néhány rendeletet. Új Helyi Egyenlőségi Programot fogadtak el és évekre előre megalkották a sportprogramot, amit egyébként az egyetem szakemberei készítettek el. Néhány ingatlant is elidegenítettek, a Virágvölgy és környéke is új szabályozási tervet kap.

Mindez tíz percet sem vett el a képviselők életéből és nem lassult le a döntéshozatal még egy darabig. (Nyilván az előkészítés volt időigényesebb.) Az átmeneti gazdálkodásról is rendeletet fogadtak el, ami a jövő évi költségvetés elfogadásáig határozza meg a pénzügyi kereteket.

A törvénymódosításoknak megfelelően változtattak a helyi iparűzési adó rendeletén is. Csökken az adminisztráció, bevezetik a kisvállalkozó fogalmát és sávosan differenciált lesz az adóalap. Pontosították a vagyonrendeletet és Joós Bernadett igazgató-helyettest bízták meg Péli Nikoletta, a Soproni Szociális Intézmény vezetésével havi bruttó 990 ezer forintos fizetésért. Az igazgató ugyanis babát vár. A megbízás Péli Nikoletta visszatéréséig szól.

Karácsonyi hangulatnak nyoma sem volt a díszteremben, leszámítva a hideget...
Enyugat.hu

Közösségi kertek létrehozását javasolta Jakál Adrienn (Párbeszéd) képviselő. A város által kijelölhető területeken a soproniak hasznon- és fűszernövényeket vagy akár virágokat termelhetnének, de a legfontosabb a közösség építése lenne.

Lenne, mert a fideszes többség nem támogatta a javaslatot. Mert kétszáz kertet már bérbe adott az önkormányzat és azok hosszútávon oldják meg a kétszáz család kertészkedései igényeit.

„Aki kertet akar művelni, az megteheti, a javaslat okafogyott” – fogalmazott Mágel Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Az ellenzéki politikus próbálta meggyőzni társait, kiemelve, hogy nem nagy mennyiségű zöldségtermelésről van szó a közösségi kertekben, hanem az együttlétről, a közösségről. Nem ment át az üzenet.

Huszonöt százalékkal megemelték a nevelési-oktatási intézmények étkeztetési díjait. Egy óvodai ebéd tízóraival és uzsonnával napi 540 forint, ugyanez iskolában 740 forint lesz. A diétás étkeztetés még drágább.

Jakál Adriennek volt egy javaslata, e szerint az önkormányzatnak ki kell tudnia gazdálkodni a családok támogatását, tehát vállalja át a térítési díjak húsz százalékát. A többség erre is nemet mondott. De ezen már volt vita. Az egyik oldal az elhibázott brüsszeli döntéseket emlegette, a másik az elhibázott kormányzati lépéseket. Nem idézünk ebből, mert durván sértő volt a hangnem. A lényeg: drágább lesz az étkeztetés.

Aktualizálták a költségvetést is. Jakál Adriennek ehhez is voltak módosító javaslatai, amit nem támogatott a városvezetés. Az eredeti módosításokat viszont a többség elfogadta.

Ugyanez volt a forgatókönyve a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának. Az ellenzéki képviselő javaslatát nem, az eredetit elfogadták. Jakál Adrienn egyébként azt indítványozta, hogy minden képviselő számoljon be évente egyszer a munkájáról, a közmeghallgatáson pedig legyen kötelező a képviselők részvétele.

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) arra tett javaslatot, hogy a Petőfi téri mélygarázs igénybevételének első fél óráját tegye ingyenessé a város. A kisposták bezárása miatt ugyanis nagyon megnőtt a Széchenyi téri forgalom, a fél órás, ingyenes parkolással segíthetné az önkormányzat a soproniakat, akiknek sokszor nagyobb távolságból kell felkeresni a posta szolgáltatásait.

A javaslatot elvetették. Németh Imre (MSZP) felszólalása ugyanakkor rávilágított, hogy az Árpád utcai új parkolóház a Sopron Holding tulajdona, ott a holding (ami a város tulajdona) lehetővé tette a fél órás ingyen parkolást. Bonyolult? Dehogy!

Átruházza a magyar államra a víziközműszolgálatási kötelezettségét Sopron, vagyis térítés nélkül átadja az egész víziközművagyont a Soproni Vízmű Zrt.-vel és a működtetéshez szükséges eszközökkel együtt.

Sopron arra is kéri a tulajdonostárs önkormányzatokat, ezt a hűségnyilatkozatot tegyék meg ők is január 31-ig. Ötven tulajdonos önkormányzatból 42 támogatta egyébként az állami tulajdonba adást.

Németh Imre képviselő arra hívta fel a figyelmet és tett módosító javaslatot is, hogy előbb a vízmű közgyűlésének kellene igent mondania a közel kétmilliárdos vagyon átadására. Felszólalásában arra is rákérdezett, változott-e valami a korábbi döntés óta, amikor Sopron közgyűlése már elvi hozzájárulását adta a víziközművagyon átadásának.

Farkas Ciprián polgármester válaszában elmondta, elszálltak az energiaárak, nincs más választás. Ennek a vagyonnak a jó gazdája csak az állam tud lenni. Erről beszélt Simon István alpolgármester is, aki szerint egyre reálisabb kép, hogy a vízmű energiafelhasználását az árak drasztikus emelkedése miatt nem tudják fizetni. Az előterjesztés szövegét pedig a minisztérium jogászai fogalmazták, abban nem lehet hiba...

Németh Imre módosító javaslatát nem, az eredeti indítványt – a vagyon átadását – megszavazta Sopron közgyűlésében a többség.

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet