Létszámleépítések, eladható strand, parkgondozás – Közgyűlési előzetesünk

A holnapi szombathelyi közgyűlés legfontosabb témája értelemszerűen a költségvetés lesz, de meghatároznak elbocsátási létszámokat is. És sok mindent, ami a takarékoskodáshoz szükséges.

Bőven kiveséztük már az idei költségvetést itt A szombathelyi költségvetés vesztesei – és nyertesei 2011. February 21. 14:30 és itt Gúzsba kötött táncolás lesz – Vita a kulturális elvonásokról 2011. February 22. 08:08 is, csütörtökön már csak annyi lesz a dolgunk, hogy figyeljük, módosítanak-e a tervezeten. Nem tartjuk valószínűnek, de majd meglátjuk. Szóval, a szokásos bemelegítés után – napirend előtti felszólalások – az éves gazdálkodási rendeletbe melegednek majd bele a képviselők, aztán gyorsan döntenek létszám leépítésekről is.

A leépítések…

A múlt heti sajtótájékoztatón Szombathelyi költségvetés – konkrétumok nélkül 2011. February 18. 14:13 Molnár Miklós alpolgármester azt mondta, a leépítésekről az intézményvezetőknek kell majd dönteniük, de a polgármesteri hivatal esetében meghatározzák, hány embernek is kell mennie. Pontosan 17-nek a jelenlegi 307 fős létszámból. Nevekről természetesen nem esik majd szó, a leépítést október 1-ig kell végrehajtani.

Az iskolák egy része már jelezte, hogyan is tervezi a takarékoskodást, iskolánként 1-2 fő távozik majd, többségük nyugdíjba vonul. De erről is tárgyal a közgyűlés.

Hárommal kevesebb lesz közterület-felügyelő is. A jelenlegi 18 fős létszámot május 1-ig 15 főre kell csökkenteni, itt valószínűleg a vezető dönt a nevekről majd.

El lehet majd adni a strandot

Várhatóan szigorítják a segélyhez jutás lehetőségét, mégpedig úgy, hogy csökkentik a jövedelemhatárt. Vagyis, csak a ténylegesen keveset keresők kaphatnak majd segélyt, több megyejogú város adatait veszik összehasonlítási alapként.

Jelentést hallgatnak meg az önkormányzati lakások tavalyi hasznosításáról és a szociális ellátásokról. Várhatóan leveszik a korlátozást az egykori strand területéről, ami magyarul azt jelenti, hogy el akarják adni. Korábban azt tervezték, hogy a Markusovszky kórházat itt bővítik, ezért a terület hasznosítását ezért csak egészségügyi célokra engedélyezték volna. Most ezt eltörlik, egyedüli korlátozás az lesz, hogy benzinkút nem működhet itt.

Úgy tűnik, hogy most meghozzák a határozatot, miszerint a munkaidőn túli esküvőknél bérleti díjat kell majd fizetni Fizetni kell a házasságkötésért, felmentik a jegyzőt – Közgyűlési előzetesünk 2011. January 23. 12:30 a házasságkötő terem használatáért. A témát már az előző közgyűlésen Január kipipálva - Ez volt a közgyűlés percről-percre 2011. January 27. 08:24 is tervezték, akkor azonban levették a napirendről.

Gyermekmegőrző Oladon

A képviselők megvitatják, hogy az OÁMK indíthat-e új szolgáltatást Játszóda elnevezéssel, ennek a lényege, hogy az 1 – 6 éves gyerekeket egy-két óra időtartamban – hétköznapokon – a szülők ott hagyhatják, és szakemberek foglalkoznak velük egy játszóház keretében.

A közgyűlés várhatóan hozzájárul a Vas Megyei Közoktatási Közalapítvány megszüntetéséhez, mivel már tavaly sem tudták támogatni az alapító önkormányzatok és az idén sem kap támogatást. Óvodai névváltoztatásról is döntenek, a Losonc utcai óvodát Donászy Magdáról akarják elnevezni.

A nyilvános ülés végén aztán elfogadják a Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. szervezeti és működési szabályzatát, az önkormányzati tulajdonú céget tavaly novemberben hozta létre Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce 2010. November 25. 09:56 a közgyűlés.

A zárt ülés legfontosabb döntése várhatóan a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztása lesz. Ismert, hogy a korábbi igazgató lemondott Közpénzek vándoroltak magánzsebbe? - vizsgálódott a bizottság 2010. June 23. 22:02 , amikor a céggel kapcsolatosan botránygyanú merült fel. A lemondás óta megbízott igazgató vezeti a kft-t.

A közgyűlés február 24-én, csütörtökön reggel 9-kor kezdődik a városháza nagytermében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Gúzsba kötött táncolás lesz – Vita a kulturális elvonásokról

"Leszázalékolt működés és a bérek csökkentése várható..." - fakadt ki Jordán Tamás a szombathelyi kulturális és sportbizottsági ülésén, mert szerinte 45 millió hiányzik a színház működéséhez. Épp az idei költségvetést tárgyalták.

A szombathelyi költségvetés vesztesei – és nyertesei

A vesztes a kultúra és az oktatás, a nyertes pedig a sport, annak is a két nagy csapata, a Falco és a Haladás. És sok mindenre pályázni kell.

Szombathelyi költségvetés – konkrétumok nélkül

498 milliós lesz az idei működési hiány, 4 milliárdnyi hitelt vesznek fel, és szerkezeti átalakításokat hajtanak végre. Ennyit tudtunk meg a város költségvetéséről tartott sajtótájékoztatón.

Január kipipálva - Ez volt a közgyűlés percről-percre

Patikából egyelőre nem lesz kocsma, a Falcónak lehet egy menedzsertípusú vezetője is és megalakult a csúcsbizottság is.

Fizetni kell a házasságkötésért, felmentik a jegyzőt – Közgyűlési előzetesünk

Két bizottságot összevonnak, fizetőssé teszik a munkaidőn túli házasságkötésnél a teremhasználatot, március 1-vel menesztik a város jegyzőjét. Csütörtökön lesz közgyűlés.

Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce

Pont a hosszú vita végére, megalakul az önkormányzati parkfenntartó. Decemberben már működik is. Egyébként este tízig bírtuk a szombathelyi politikusok vitáját, aztán feladtuk.

Közpénzek vándoroltak magánzsebbe? - vizsgálódott a bizottság

Békésen és gyorsan szeretett volna túllépni a Savaria Rehab-Team és az Oregon Kft. ügyén a vizsgálóbizottság. De ha a média szép számban képviselte magát, hát volt egy kis odamondogatás is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet