Skoda Fabia a főnyeremény - családok jelentkezését várja a rendőrség a közlekedésbiztonsági vetélkedőre

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program keretében 2022-ben is megrendezi a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedősorozatot, amelynek országos fődíja egy Skoda Fabia.

A már évek óta népszerű megmérettetés célja, hogy a közlekedők széles rétegének – gyalogosok, gépjárművezetők, utasok – figyelmét egyidejűleg ráirányítsák a biztonságos és a balesetmentes közlekedésre, továbbá a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára.

Ügyességi feladat a Közlekedik a család vetélkedőn, Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A vetélkedőre azoknak a családoknak a jelentkezését várják a szervezők, akik legalább egy, hat és tizenhét év közötti gyermeket nevelnek és legalább az egyik szülő rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A versenyző családok tesztlap kitöltésében, kerékpáros ügyességi pálya teljesítésében, valamint különböző játékos feladatok teljesítésében mérhetik össze tudásukat.

Közlekedik a család 2022
TM/Nyugat.hu
A versenyre jelentkezni lehet előzetesen online , valamint a vetélkedő napján, személyesen a helyszínen. A verseny időpontja : 2022. május 28., szombat, 9.00 óra. A verseny helye : Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti objektuma (Szombathely, Söptei út 85.)
Közlekedik a család 2022
TM/Nyugat.hu
A megyei döntőn legjobb helyezést elérő család képviselheti Vas megyét az országos döntőn. Érdemes a legjobban teljesíteni, hiszen az országos vetélkedő fődíja egy Skoda Fabia típusú személygépkocsi lesz, valamint további értékes nyeremények is várnak még a versenyzőkre!

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága várja a versenykiírásban szereplő feltételeknek megfelelő, magukat megmérettetni vágyó családok jelentkezését! Ahogyan az a vonatkozó cikkeinkből kiderül, a nyeremény Skoda már kétszer is Vas megyébe került.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló