Közleményt adott ki a Fidesz arról, hogy Orbán Viktor zseni

Az MTI pedig átvette.

"Orbán Viktor egy zseni!" – írta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteki Facebook-bejegyzésében. Párttársa szerint a magyar kormányfő előre látta Donald Trump győzelmét, ahogy senki más - írja a Klubrádió.

Az MTI szerint Menczer Tamás a bejegyzés mellé publikált videóban emlékeztetett: a magyar miniszterelnök volt az egyetlen vezető az egész világon, aki már az amerikai elnökválasztást megelőzően azt mondta, hogy Amerika békepárti elnököt fog választani, és ő a versenyt nem látja szorosnak.

Ilyet senki más nem mondott, Orbán Viktor volt az egyetlen, aki ezt látta, gondolta, és elég bátor volt ahhoz, hogy ki is mondja – ismételte meg a kommunikációs igazgató visszafogottsággal nehezen vádolható bejegyzésében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek