Minden két évben megrendezik a World Wide Conventiont Floridában egy óriási, 24 ezer négyzetméteres alapterületen - a szombathelyi sportcsarnok tízszer beleférne, a rendezvény jelentőségét jól jelzi, hogy a zárónapon maga Elton John zongorázgatott az egybegyűlteknek -, ami nem csak kiállítás, de összejövetel is abból a célból, hogy a gyorsétteremlánc elemezze: hol tartanak most, és merre mennek. "Az összes beszállító, a munkaruhákról kezdve a shake készítőkön át a szívószál-gyártókig mindenki felvonul, és bemutatja legutóbbi fejlesztéseit, amikkel a jövő sikereit szeretné garantálni a McDonalds részére" - mondta el lapunknak Kozma Zoltán, a Fő téri McDonalds vezetője.
Az izlandi vulkánkitörés miatt Kozma úr ugyan lemaradt a program elejéről, de félezer európai "kollegája" ki sem tudott utazni a légtérzárlat miatt. A rövidített program ellenére sikerült ízelítőt kapni arról, hogyan fog kinézni a McDonald's néhány év múlva. Ezek már között nem csak ötletek vannak, hanem működőképes teszt alatt lévő projektek is - köztük egy olyan japán fejlesztéssel, ami egy alkalmazás az itthon is egyre népszerűbbé váló iPhone okostelefonra.
"Amikor megnyitom, akkor a McDonald’s összes szolgáltatását feldobja, nekem csak ki kell választanom, milyen terméket vagy menüt akarok vásárolni. Amikor elég közel érek a kedvenc éttermemhez, akkor elküldi a megrendelést, és nekem sorbanállás nélkül már csak át kell vennem úgy, hogy az iPhone-t egy érintőképernyőre helyezve ki is fizetem." Erre persze világszerte, így itthon is még várni kell, hiszen jelenleg csak egy-két helyen folyik a tesztelése.
A McDonalds jövő: kényelmet szolgáló fejlesztések
Vannak persze ennél egyszerűbb, ám hasonlóan praktikus változások, amikre számíthatnak a piros-sárga étteremlánc egységei, egy-egy régióban. Az elképzelések egyike, hogy A menüknek például sorszámot adnak, ami minden országban ugyanaz, így akár egy távol-keleti országban is elég lesz csak három ujjat felmutatni, és máris nem kell bonyolult gesztikulációs manőverekbe kezdeni; de a távlati tervek között szerepel a bankkártyás fizetés, aminek során a vendég is azonnal látja a saját térfelén, hogy mit üt be a pénztáros, és ellenőrizheti a tételeket.
De gondoltak arra is a fejlesztő szakemberek, hogy minden igény elnyerje a maga kielégítését: a rohamtempóban siető üzletember és a három gyerekkel érkező, az ételválasztáson sokat hezitáló család egyaránt. Mindez pedig úgy történik majd, hogy az utóbbi egy külön rendelőoszlopon végtelen nyugalommal kiválogathatja, mit szeretne enni, és nem okoz maga mögött kígyózó sorokat, vagy ideges perceket azoknak, akiknek nincs ennyi idejük.
Ha már a fizikai időről beszélünk, szóba kerül a McDonald's egyik legismertebb szabálya, miszerint ha egy burgert tíz perc alatt sem visz el egy vevő, akkor annak a szemétbe kell kerülnie. Erről Kozma Zoltán annyit mond, hogy valójában semmilyen élelmiszerbiztonsági előírás nem kötelezi őket erre, ezt maguknak állították fel. "Az ÁNTSZ is meg szokott hökkenni dolgokon, hogy jézusom, a McDonald's-ban még többet tesznek az előírásoknál. A hatfázisú mosogatásból például elég lenne csak három. De nálunk pontosan azért van a nyitott ajtók politikája, mert semmi titkolnivalónk nincsen." A szigor minden területen jelentkezik: pontosan meg van adva például, milyen hőmérsékleten hozhatja a hűtőkamion az árut, ezt egy napon belül kétszer 185 ponton mérik meg szúrópróbaszerűen.
Környezettudatosság - mert megengedhetik maguknak
Az élelmiszerbiztonság és zöldtudatosság tekintetében az emberek elméjében élő képzetek ellenére a McDonald's élen jár - sőt, olybá tűnik, hogy ha az arany ívekkel fémjelzett cég életre kelne, és elmenne egy pszichiáterhez, akkor az megállapítaná, hogy emberünk kényszeresen ragaszkodik ezekhez. Az érkező hús egészen a marháig visszakövethető, az elhasznált sütőolajból biodízel üzemanyag készül, energiagazdálkodás vonatkozásában pedig a jövőben a szél- és napenergia megújuló energiaforrások kiaknázása fokozottabb használata felé haladnak.
Kevesen tudják a szombathelyi egységről is, hogy még a hűtőgépek által termelt hőenergiát is melegvíz-fűtésre használják fel - de a kávé, amit iszunk az interjú közben, az is megfelel az ún. fenntartható fejlődés követelményeinek, azaz "nem vágtak ki érte esőerdőt, nem használtak hozzá gyermekmunkát. Ha kizsákmányoljuk a Földet, akkor nem csak kávét nem hagyunk, de semmi egyebet sem. A McDonald's ebben is élen jár: megpróbál olyan beszállítókat alkalmazni, akik tudják ezeket a kritériumokat teljesíteni."
"Sok minden, ami körülöttünk van, akár csak az üvegházhatás, intő jelek arra, hogy megálljt parancsoljunk magunknak, és átgondoljuk, mit és hogyan tegyünk a jövőben. Mi, a McDonald's ebben elég sokat teszünk nap mint nap - szerencsére már elég nagyok és tőkeerősek vagyunk ahhoz, hogy ezt megtehessük" - zárja mondandóját a szombathelyi McDonald's üzemeltető franchise partnere, miközben mellettünk kígyóznak a sorok, amikben a hiedelmek ellenére egy óra alatt egyetlen kövér embert sem láttunk.