Köznapok: vádat emeltek Fekete-Győr András ellen

A 2018-as, parlament előtti tüntetéseken vett rész a Momentum elnöke és a szintén momentumos Szarvas Koppány Bendegúz. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a politikusok erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni. Az elkövetők cselekményeiket részben egymástól elkülönülten, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan valósították meg.

Az ügyészség a mai napon benyújtott vádiratainak többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben – figyelemmel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre – tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

Egy vádlottat érintően – akit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság próbára bocsátott – egyszerűsített eljárásra az ügyészség nem látott lehetőséget, így esetében azt indítványozta, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre - áll az ügyészség közleményében. - írja a Blikk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek