Idén már a volt Sopron Bank ügyfelei is részt vehetnek a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában (KAP), és adományozhatnak a bank pénzén egy számukra szimpatikus nonprofit szervezeti összefogás számára. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2023-ban 108 millió forint ajánlható fel a nonprofit szervezetek javára. Az ügyfelek a bank felületein keresztül idén 13 darab, nonprofit szervezetek összefogására épülő csapatra és projektjeikre, valamint egy kiemelt alapra adhatják le voksaikat. Az ügyfelek rendelkezhetnek akár energiaközösség létrehozására, halmozottan sérült gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítására, vagy éppen ún. szívességi körök létrehozására is.
A MagNet évről évre felhívja ügyfeleit közösségi részvételre. A KAP keretein belül a bank minden ügyfelének kezébe (akin az előző üzleti évben nyereséget realizát) visszaad egy személyre szóló keretet a profitjából, melynek felhasználásáról az ügyfél maga dönthet, rendelkezhet egy társadalmi ügy, projekt javára. A KAP 2010. évi indulása óta eltelt időszakban eddig több mint 330 millió forintot osztott szét a MagNet közel 800 társadalmi projekt javára. Az idei rendelkezési időszakban még november 16-a éjfélig van lehetősége az ügyfeleknek felajánlani a rájuk eső nyereségrészüket a számukra kedves ügynek, melyek így akár 10 millió forintot is összegyűjthetnek a céljaik eléréséhez.
A 2022. évben történt bankfúziónak köszönhetően idén már a Sopron Bank régi ügyfelei is részt vehetnek a programban, és élhetnek a különleges ügyféljogukkal, és támogathatnak a bank pénzéből akár helyi, szombathelyi szervezet által megálmodott projektet is.A támogatásra váró szervezeket és ügyek a bank weboldalán ismerhetőek meg. A rendelkezés pedig mindössze 1 percet vesz igénybe, melyhez nem kell mást tennie a MagNet (és a volt Sopron Bank) ügyfeleinek, mint belépni a netbankjukba itt és kiválasztani a számukra legkedvesebb ügyet.
A MagNet Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Terület vezetője Erős Barbara elmondta:
„Hisszük és tapasztaljuk, hogy a világ fenntarthatósági és társadalmi kihívásaira a válasz a közösségekben rejlik. Hiszünk abban, hogy az erőforrások összevonása, a partnerségek, együttműködések kialakítása megsokszorozza a hatását a jobbító szándékú csoportok, szervezetek munkájának. Ezért idén kétféleképpen is hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a KAP-on keresztül támogatott szervezetek, nagyobb hatással tudjanak egy-egy probléma megoldásán dolgozni. Egyrészt megnöveltük az egy szervezetre jutó, potenciálisan gyűjthető keretet 10 millió forintra, másrészt a programba jelentkező szervezetektől azt kértük, hogy legalább három szervezet összefogásában, úgymond konzorciumban dolgozzanak ki projekteket, és együtt is vigyék végig azt. Már látjuk, hogy milyen izgalmas kapcsolódások jöttek ennek mentén létre, bízunk benne, hogy az ügyfeleik is átérzik ezt, és döntenek arról, hogy melyik csapatnak adják a bank pénzét.”
A hat héten át tartó KAP rendelkezési időszakon túl a MagNet ügyfeleinek lehetőségük van akár egész évben is támogatni társadalmi szervezeteket a bank pénzén, ehhez teremt lehetőséget a Segítő Bankkártyás Program, melyben az ügyfelek a netbankjukban beállíthatják, hogy vásárlásaik után mely szervezetet támogassa a bank.
Légy része a közösségi bankolásnak, és ezzel a társadalmi hatásod növelésének Te is!