Közszolgálati kérdés Orbánnak a televízióban

Így tájékoztatják százmilliárdból a gyanútlan polgárokat.

„A járvány első hullámát Berlinben töltöttem, és azt volt a tapasztalatom, hogy a koronavírus mellett egy másik vírus is pusztított az európai és német sajtóban és politikában, amely Magyarország hitelét igyekezett rontani.”

Az idézet nem a Fidesz egyik politikusától származik, hanem az állami tévé riportere, Volf-Nagy Tünde kezdte így egyik kérdését Orbán Viktor felé a szombat este sugárzott interjúban. Az európai és német sajtó és politika bűneit példákkal érzékeltette, majd azt kérdezte a miniszterelnöktől: „Miből gyökereznek ezek a kritikák?”

Mire Orbán így felelt:

„Nagy állam, nagy arc. A németek valamiért azt gondolják, hogy az ő demokráciájuk valamiért jobb, mint Magyarországé. Tévednek. Valamiért azt gondolják, hogy a sajtószabadság ott jobb állapotban van, mint itt. Tévednek.”

A nagy országoknak van ez a tulajdonságuk Orbán szerint, hogy mindent jobban tudnak, ezt nekünk derűsen kell fogadni, amit a riporter így nyugtázott:

„Hát, ha van az embernek hozzá mindig derűje!” - a 444.hu mazsolázta ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet