Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Közülük kerül majd ki a 2021-es év vasi embere

Mivel idén sem lesz megyebál, a közösségi oldalakon jelentik majd be az eredményt. Kíváncsian várjuk olvasóink véleményét.

A Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület 24. alkalommal hirdeti meg Az év vasi embere választást. Az idén is lesz közönségdíj, Vas megye Facebook-oldalán január 7-én éjfélig lehet szavazni a legalkalmasabbnak tartott személyre – olvasható a megye hivatalos honlapján . Egyszerűen lájkolni kell az illetőt.

Hogyan döntenek a győztesről?

A választás első körében a Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület által felkért kuratórium kiválasztott tíz személyt, akik közül a második körben – az elkövetkező napokban – titkos szavazással döntenek majd a megválasztott személyről.

nyugat

„Az eredményt a megyebálon szokták bejelenteni, de sajnos a pandémia miatt 2022-ben sem kerül megrendezésre a bál, így január 8-án ismertetik majd a közösségi oldalakon a kuratórium és a közönség választottját, későbbiekben pedig szűk körben történik meg a díjak átadása” – írják a szervezők.

Kikre lehet szavazni?

Dr. Balogh Lajos, Botanikus muzeológus

Bánhegyi Attila, Edző, sportvezető, tanár.

Dr. Grasselly Magdolna, orvos

Mándli Péter, BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

Márffy Bence tanár, youtuber

Dr. Nagy Éva, háziorvos

Sákovics Péter, szenior tenisz- és racketlon játékos

Schäfer András labdarúgó

Szigeti Tibor, a Schaeffler-gyár ügyvezetője

Veres Gábor szobrász

Olvasóink - függetlenül a hivatalos választástól - nálunk is szavazhatnak a jelöltekről január 7-ig.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet