A Fidesz tovább esett, jön fel a Jobbik

Miközben az MSZP stagnál, a Jobbik csak 400 ezer támogatóval marad le a kormánypárttól.

Október óta 1,1 millió támogatót vesztett a Fidesz, a Jobbik viszont soha nem ilyen erős – állapítja meg az Ipsos februárban készített közvélemény-kutatása. A teljes népesség körében a kormánypártot januárban még 23 százalék támogatta, ez februárra 21 százalékra csökkent. A Jobbik viszont egy hónap alatt 14 százalékról 16 százalékra erősített, ez utóbbi 1,3 millió szavazót jelent, a Fideszt jelenleg 1,7 millióan támogatják.

Nyugat.hu

A baloldal stagnál

Az MSZP hónapok óta stabilan áll 11 százalékon, azaz 900 ezren vannak mögöttük. A DK viszont némileg javított, ez 4 százalékot és 300 ezer szavazót jelent. Az LMP is stagnál, 3 százalékon, 250 ezer támogatóval, az Együtt és a PM a szétválásuk óta 1-1 százalékon van, ez mintegy 100-100 ezer szimpatizánst jelent.

A mérés szerint megállt a bizonytalanok számának növekedése, jelenleg 40 százalék nem tud vagy nem akar választani, ez 3,2 millió embert jelent.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 40 százalékos, a Jobbik ebben az aktív szavazói csoportban 25 százalékot, az MSZP 19-et kapna. A DK 6 százalékon áll, az LMP 5-öt, az Együtt és a PM 1-1 százalékos eredményt érne el.

A mérés szerint a Fideszből kiábrándulók közül a fiatalok, a középkorúak és a kisebb településeken élők inkább a Jobbik mellé állnak, az idősebbek és a nagyvárosiak pedig a bizonytalanok számát gyarapítják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet